A semmi szabályozása

A szoftver szabadalom II/2.

Az utóbbi hónapok - a vájt szemű szakmai közönségtől eltekintve - mély csendben, és a hagyományokhoz híven szakmai hozzáértéstől megkímélve folyik az EU birodalmi szabályrendszere újabb sarokkövének, a szoftver szabadalmi törvénynek előkészítése. Bár az előbbi szörnyszülött mondat az sejtetné, hogy teljesen közömbös, lesz-e ilyen törvény, vagy sem, valójában fontos problémáról van szó. Mint ismeretes, a tervezet alapján elegendő anyagi erőforrás birtokában bárki szabadalmi jogot szerezhetne be egy szoftverre, vagy szoftver részletre, hogy azzal aztán úgy éljen vissza, ahogy a "fejlett" országokban visszaélni szokás A szabadalmazás kérdése sokrétű, egy ilyen cikkben kitérni minden részletére meglehetősen nehéz. De azért megpróbáljuk - két részben.

Azért hozzá lehet tenni 1-2 dolgot az első részben, Cory Doctorow-tól idézettekhez.

Az első egy tévhit.

Ez a tévhit valamelyest jobban kézzelfogható a közjegyzők, mint a szabadalmi hivatalok esetében, de ugyanaz. A közjegyzőkről (utóbbi időben például az ún. valóság-show-knak köszönhetően) elterjedt tévhit, hogy a dolgok létének és önazonosságának igazolására valók. Például, hogy azt igazolják, hogy Totya kontra Szpinyó kiszavazó műsorra érkezett 876.132 szavazatból 145.777 Totyára érkezett, 730.355 pedig Szpinyóra. A valóság (és nem show) azonban az, hogy a közjegyző csak annyit igazol, megjelent előtte A, hozott magával valamit, amiről azt állította, hogy az B. Hogy valójában az a valami tényleg B-e, s van-e bármiféle köze A-hoz (és B-hez), arról a közjegyzőnek fogalma sincs, és nem is igazol semmi ilyesmit. Magyarul: a közjegyző csak annyit igazol, hogy neki azt mondták, hogy jött 876.132 szavazat, és azt is mondták, hogy ebből 145.777 Totyára jött, 730.355 pedig Szpinyóra. Hogy valójában jött-e szavazat, és hogy mennyi, továbbá milyen eloszlásban, arról a közjegyző semmit nem tud.

A (szoftver) szabadalmi hivatal eljárása nagyban hasonló. Ha Isten kegyelméből vastag bőrrel áldattam meg, és ezáltal kiválóan összebűnöztem magamnak vastag pénztárcát hála a rendszerváltás elmúlt majd 20 évének, és besétálok egy részével a szabadalmi hivatalhoz, hogy levédjek egy szoftver részletet, amely innentől az én szellemi termékemként és tulajdonomként kerül majd nemzetközi nyilvántartásba, bizony a szabadalmi hivatal ugyanúgy áll hozzá, mint a közjegyző. Hoztam valamit, amiről állítottam valamit, és ha teljesítem ezzel a két kritiériumot (1. van elég pénzem a védelemre és 2. egy nálamnál gazdagabb nem előzött meg ezzel a valamivel), akkor bután bólogat, és bejegyzi nekem.

Namármost, valójában megállapítható, hogy tényleg én követtem-e el először ezt a kódot a világon és olyan rendkívüli dolog-e ez, ami miatt valóban mindenki másnak adóznia kellene nagyságom előtt? Egy nagy büdös fityiszt állapítható meg. Akkor mire való ez az egész? Arra, hogy akinek meg van az anyagi lehetősége, az kapjon egy jogi keretet arra, hogy minden más indok nélkül, pusztán anyagi előnye folytán még jobban kirabolhasson minél több nálánál szegényebb embert.

Ha csak ezt részét vizsgáljuk egy ilyen szabályozásnak, abból egyértelmű, hogy ez a többség és főként a hátrányosabb többség megsemmisítésére, ellehetetlenítésére, kizsákmányolására, megalázására szolgál. Akárcsak teszem azt egy zsidótörvény. Ha viszont így viselkedik, akkor jog ide, jog oda, minden jogképes és jogkövető polgárnak erkölcsi, etikai és emberi kötelessége ezzel a jogszabállyal ellentétesen cselekedni, hacsak módjában áll, hiszen ha betartja (ha mondjuk piacra dobok 6 ágú felvarható sárga csillagot pl.), azzal ő maga is részt vesz a bűnben.

A második dolog az extrémitás.

Adott egy szoftvergyártó cég (nevezzük az egyszerűség kedvéért Microsoftnak), amely mintegy 10 éve szándékosan olyan operációs rendszereket és üzleti szoftvereket gyárt, amely kiváló táptalajt nyújt vírusok, férgek és kémprogramok működésének. Ez a cég persze önmagában nem élne meg (sőt indulását is más cégekkel való együttműködésének köszönhette, pl. IBM, mely utóbbi azóta jónak látta azért saját Unix-klónját is kifejleszteni :-)), így számos platformon összefonódik más fejlesztőkkel, így próbálva minél nagyobb piaci propaganda-sokkal terrorizálni (divatos szó!) a közönséget. Ezen a téren például kitűnő lehetőséget biztosít az együttműködésre a vírusírtók és pajzsok fejlesztésével foglalkozó ipar. (Ne foglalkozzunk azzal az evidens - de persze, hogy légből kapott - felismeréssel, hogy a vírusok fejlesztése a vírusírtó-gyártók érdeke, és persze lehetősége is, lévén, hogy közvetlenül a gyártótól kapják meg az operációs rendszer részletes leírását.)

Mielőtt tovább mennénk, válaszoljuk meg azt a kérdést, amely nyilván felmerül az olvasóban: miért is gyártana a példabeli Microsoft vírus-féreg-kém tenyésztalaj operációs rendszert?

1. Együtt egymásért elv. Ha számos cég él belőlünk (vírus és kémprogram pajzs író cégek), akkor mi is élünk belőlük. Ők minket reklámoznak termékeikkel, melyeket muszáj használni ahhoz, hogy a mi termékünket használni lehessen. Ide is csorog, oda is csorog a pénz, bármelyikünkhöz is folyik.

2. Marketing. Egyik kedvenc szórakoztató TV-műsor típusom (különösen most, hogy 0-ra redukáltak az 55 kábelcsatornás! lehetőségekkel operáló vérprofi médiában a valóban humoros epizódok) a vírus terjedésről szóló hír-, és szakmai felvilágosító adások. Tökéletes (szakmai) analfabéta hírszerkesztők által összekutyult híreket mondanak el (jo esetben szemrevaló) hírolvasók, sőt néha még hívnak valami anti-talentum szakértőt is, esetleg minisztériumi balféket, én meg jókat kacarászok a baromságokon. Mindazonáltal a negatív reklám is reklám, beszélnek a befertőzödő, megtámadott szegény kis termékről. Továbbá az embereknek van egy furcsa skizoid szokásuk, úgy akarnak kitünni a többségből, hogy a többséghez tartozzanak ezáltal. (Ez magyarázza a méreg-drága feltünő-lázadó divat-melegítőkben, műsport-cipőkben, "márkás" cuccokban pompázó fiatalokat, a használhatatlanság felé tántorgó "csoda"-telefonokat, stb.) A világ legnépszerűbb mosóporával lögybölő, a legtöbb fogorvos által ajánlott krémbe harapó (mellesleg érdekes jószágok a fogorvosok, miért ajánlanak olyan fogkrémet, ami megvédi a megélhetést jelentő betegeket (tőlük)?), a legnépszerűbb szolgáltató kasszájába SMS-ző tömegek rosszul karbantartott PC-i, FPS-játékkal, Necsinecsi zenével és Baszós-kardozós filmekkel széttöredezett vinyói hirtelen nagyon fontosakká lesznek, mikor a titkos terrorista bűnözők földalatti laborjaiban előállított vírusok és férgek megtámadják azért, hogy valami titkos, gonosz, világot elpusztító terv szolgálatába állítsák. A nevesincs kis gépek, melyek netre csatlakozásához is muszáj volt valami felfuvalkodott "informatikus" okostojást hívni, most a legfontosabbá válnak, a világméretű terrorizmus csatatereivé, melyek megmentéséért fog össze úgy a távoli és legyőzhetetlen Pentagon, mint a világ leggazdagabbjának kikiáltott (Na, hogy ezt a baromságot kiterjesztette el, és hogy lehet ennyi ember, aki ezt nem tartja hülyeségnek józan paraszti ésszel?) Microsoft. Hirtelen mi leszünk a világ legfontosabb PC-tulajdonosai (még tán kicsit büszkék is vagyunk az első vírusos e-mail-ünkre), és ami a legjobb, egyben a világ többségéhez tartozunk (hiszen még Erős Toncsi is elmondta, hogy hány millió PC fertőződött meg, neki pedig bármit elhinnénk). Bizony, ez nagyon fontos marketing eszköz. És persze nem csak a Microsoft használja. Hogy leírjunk egy spontán, légből kapott ötletet: tegyük fel, hogy van egy szoftvergyártó cégünk, legyen a neve mondjuk SCO. Tegyük fel, hogy kitaláljuk, abból kellene pénzt csinálni, hogy egy szabad forráskódú (és javarészt magáncélra ingyenesen használható) operációs rendszert adóztatunk meg arra hivatkozva, hogy tőlünk loptak (legyen a lopós rendszer neve mondjuk Linux). Tegyük még fel, hogy az USA-ban vagyunk. Egy európai országban (egyelőre még) a mi esetleges elsőbbségünket persze igazolni kéne, ami elég nehézkes (lásd pár bekezdéssel fentebb), de szerencsére a mi hazánkban a bírósági eljárások könnyebben nélkülözik a logikus és invenciózus gondolkodást, mint a színpadiasságot. Tehát valahogy a közvéleményt kellene magunk mellé állítani, hisztériát kelteni. Írunk (íratunk) tehát valami férget, ami remekül terjed egy másik, erre kihegyezett operációs rendszeren, majd előre jelezzük (jeleztetjük), hogy ez a féreg egy bizonyos napon meg fogja támadni a mi Internetre kapcsolt számítógépeinket. Na és persze azt is megszellőztetjük (nem állítjuk, sőt!), hogy talán az általunk perelt Linux terrorista hívei írták a férget. No, hogy hogy nem, egy szép napon lekapcsoljuk a gépeinket, mert támad a gonosz féreg. Hát ennyi az ötlet. Nem olyan nagy dolog, pár százezer dollárból kivitelezhető úgy, hogy a sajtótájékoztatónkon a hosstess-cicákat is céges kosztümbe öltöztethetjük. Hiába, a marketing minden pénzt megér.

3. A kereskedelem megelőzi a termelést. Anno dacumal 10-15 éve nem lehetett olyan programot piacra dobni, ami hibás. Ha egy kiadványszerkesztő bizonyos műveletnél kifagyott, ha egy grafikai program a színrebontást elcseszte, ha a harcoslány cicije eltűnt a falban, azt a progit be se szerezte az ember, ha meg nagymama karácsonyra elhozta, hát másnap tovább ajándékozta az ember valamelyik haragosának. Ma teljesen természetesek a szoftverhibák (bugok), majd kijön hozzá patch, meg update, meg upgrade. Nem jelentene ez problémát a szábad forráskódú (ha van az embernek affinitása, megbütyköli maga) és az ingyenes progik esetében (ingyen lónak ugyebár). Más a helyzet azonban a súlyos pénzekért vásárolt szoftverekkel. A pénzemért elvileg kevésbé kellene elnézőbbnek lennem. Mégis az vagyok. Nincs más lehetőségem, gyakorlatilag minden üzleti termék ugyanennyire problémás. Ennek oka megint csak a marketing, és a PR területén keresendő. Ez a teljes elhülyülés (a való életben nem jelent meg a Monty Python ezredese, hogy leállítsa a dolgot, mivel nagyon elhülyült), ami időközben és sutyiban már-már tudománnyá avanzsált odavezetett, hogy a termék fejlesztését, és adott esetben piacra dobását nem a tervezők, fejlesztők, egyszóval a szakemberek, hanem a marketing és a PR határozza meg. Mivel kész a reklámfilm, meg van a logó, és a PR-főnök (aki amúgy az "informatikus" olyan problémákkal szokta terhelni, mint "Kiírt valamit a gép!", "Mit?", "Nem tudom, lenyomtam az OK-t.") is sajtótájékoztatott a szoftver jövő havi megjelenéséről, úgyhogy mindegy hogy áll a kód, húzás lefordítani kiírni, és mehet a sokszorosítóba. (Aztán majd kiadunk hozzá (letölthető) patch-et, sőt a profibbak azt is csak annak, aki mindenféle adatokat közölt magáról, esetleg az update-ert cserébe a csaját is partiba vághatják egy jó kis píáros bulin.) Így készül az a termék (is), ami több mint 10 éve, növekvő hatákonysággal fertőzhető.

Visszatérve az extrémitás kérdésére, mi van akkor ha levédek egy szoftver-technológiát, amivel önreprodukáló, polimorf részprogramok együttműködésén alapuló tervezhető informatikai megoldások végezhetők? Megfelelő jogi környezettel és szakmai bonyolultsággal egy ilyen védelem többé-kevésbé csont nélkül szabadalmaztatható, az az ellenérv, hogy a szabadalmam rosszindulatú felhasználásra alkalmas, emiatt nem kerülne bejegyzésre nyilvánvalóan ostoba és naív, példának okáért a kés, a madzag, a víz, a mikrohullám és a robbanómotor is alkalmas rosszindulatú felhasználásra, sőt az ivarszervek is. Ez azonban a létüket, esetleg a szabadalmaztatásukat (hehe... talán az ivarszerveké nehezebb dió) nem akadályozza. Ezzel viszont simán jogi eljárás hegyekbe kényszeríthetek mindenkit, aki az ezen az elven működő alkalmazások kiiktatásával, feltörésével, másolásával, stb. foglalkozik (pl. a víruspajzs gyártókat). Ebből már megint csak az jön ki, hogy az egész egy nagy büdös fityisz.

Harmadszor ott van a bizonyosság megszerzése.

Tegyük fel, hogy van nekem egy jó kis szoftverszabadalmam, melyet felhasználva mondjuk megoldottam azt, hogy különböző OGG-formátumú file-okat a PC kiválagasson automatikusan, felismerve, a zenéből, hogy ki lehet az előadó. (Tényleg, nem is rossz ötlet. :-)) Tegyük fel, hogy egy szép napon megjelenik egy másik, zárt forráskódú szoftver, amely ugyanerre a problémára jelent megoldást. Gyanús! Lehet, hogy az én szabadalmamat használja? Vagy nem az én szabadalmamat, de amit használ, azt az én szabadalmam már leírja, még akkor is, ha neki fogalma sincs róla? Hogyan lehetne erről megbizonyosodni? Visszafejtem a programot? Ez egyfelől jogellenes (ha zárt forráskódú, akkor valószínűleg tiltja a mellé adott szerződés a visszafejtést), másrészt nem biztos, hogy a visszafejtés célra vezet, ez ugyanis a visszafejtésre írt alkalmazás készítő programozó szemantikáját fogja követni, nem pedig az eredeti kóderéét. Esetleg megszerzem az eredeti forráskódot? Mondjuk megveszem? És ha megveszem és a mellé adott szerződés megköti a kezemet? (Közismert, hogy a Microsoft az egyik Office szoftvercsomagját úgy hozta forgalomba, hogy a csomagolásra ráírta, a doboz felbontásával a felhasználó elfogadja a dobozban lévő licenc-szerződést.) Vagy inkább feltöröm a fejlesztő gépét, betörök a házába, stb.? Vagy egyszerűen feljelentem, aztán majd a hatóság elvégzi ezt helyettem? Ha meg nincs igazam, hát bocs, próbáltam megbizonyosodni, mert gyanús volt, de gyanúsan elzárkózott az informálástól. Legalább tönkrement bele... Sikerült tehát bizonyosságot szerezni? Csak egy nagy büdös fityiszt sikerült.

Negyedszer, ha nincs pénzem a szabadalmi védelemre, de egyébként a zsenik zsenijeként kitaláltam valamit, akkor nem tudom levédeni? Viszont a szomszédom átküldi a lányát, akinek a cicije eltereli a figyelmem arról a részletről, hogy elcsórta a szoftverem forráskódját és ő levédetheti? Ha a szoftver szabadalom indoka a kóder védelme, akkor elég hazug egy indok. (Máskülönben a szerzői jogok védelmekor is csak a szerző van leszarva. A szerző jövedelme legfeljebb 1 %-a például egy audió adathordozónak. Ezt a szerzői jogvédő hivatal is átutalja, mondjuk egy írható cd vásárlása esetén, aminek árába be kalkulálták hazánkban az artisjus díjat.) Valójában a gazdagabb kutya baszik esete forog fenn, tehát a szabadalmi védelem ismét csak nagy büdös fityisz, egyáltalán nem fejlesztőt, a fejlesztést és a felhasználót védi, hanem az azt kihasználó, azon élösködő "tőkést" (bár ez marhára demagógnak tűnik, viszont igaz).

(Ha már felmerült viszont a tulajdon védelme, akkor adott egy másik probléma is. Mi is van akkor ha letöltöm a titkosgonosz.warez.ftp.org -rol a Kommandós Bosszúja 4 című szuperprodukciót, jól kiírom CD-re, oszt tartogatom otthon, hogy egy gyengébb tv-adás helyett ezzel gyilkoljam halomra a szürkeállományt? Megsértem a forgalmazó jól felfogott üzleti érdekeit, vagyis kárt okozok neki. (Attól most tekintsünk el, hogy a büdös életben nem venném meg a KB4-et, max moziba mennék el, de nem játszák (örökké), viszont ha így tetszik, akkor lehet, hogy a rendező újabb filmjét megveszem, vagy éppen elmegyek rá a moziba.) Igen ám, de hogy is került ez a film a forgalmazóhoz, mert ameddig működnek azok a halálra szánt agysejtek, addig úgy tűnik, hogy a film tulajdonosa pl. az író volt, meg a rendező, meg az operatőr, meg a színész, meg a bestboy, stb. Hát úgy, hogy megvették. De miért vette meg ezt a forgalmazó? Mert tetszett neki vagy éppen úgy gondolta, hogy tetszeni fog azoknak, akiknek el akarja adni. Ilyen jó megérzései lennének a forgalmazónak? Egy nagy büdös fityiszt. Fogta magát, megnézte az árut, aztán eldöntötte, hogy viszi, vagy nem viszi. Csak nem megnézte, mielőtt megvette volna? Esetleg megnézhette volna anélkül, hogy később meg se veszi, mondván, nagy büdös fityiszt ér? Bezony ám. Csakhát akkor mi van, ha én meg azt mondom, hogy izé, letöltöttem és megnéztem, hogy eldöntsem, megveszem-e? Csak én is rájöttem arra fityiszre. Hát igen. Ráadásul tovább bonyolítja a dolgot, ha közben kiírtam CD-re (mielőtt megnéztem volna, mondjuk azért, mert az az eszköz, amin letöltöttem alkalmatlan a filmnézésre). Ráadásul egyszer írható CD-re. A CD az enyém, megvettem sőt az artisjusnak is fizettem (előre bianco a tartalma miatt). Namármost nem kell a film, ami nem az enyém. Viszont kell a CD ami az enyém, de letörölhetetlenül rajta van a film ami nem az enyém. Ilyenkor mi is van? Vagyon megosztás? :-) Aztán az is érdekes probléma, hogy ha arra a CD-re mondjuk a saját magam által írt zene, videó, program, szöveg, stb. kerül, ami után kifizettem az artisjusnak a vásárláskor a pénzt, akkor azt visszaigényelhetem az artisjustól? És hogyan megy a bizonyítás? Továbbá mire is fizetem az artisjusnak a pénzt, ha nem írhatom ki a CD-re a letöltött filmet? Mennyi, mennyi kérdés...)

Az európai szoftver szabadalomról szóló törvénnyel kapcsolatban Magyarország is szavazni fog (értsd az eu-s képviselet). Nem táplálhatunk vérmes reményeket ezügyben, tiszteletben kell tartani a hagyományt, miszerint döntéseket szigorúan hozzá nem értő, de korrupt emberek kell, hogy hozzanak. De borúra nincs ok, többé-kevésbé mindenki nagyívben tesz az efféle szabadalomra, és az összes környéki jogvédelemre, fentebb említett erkölcsi, etikai és emberi kötelemből. Szóval összeségében mégiscsak vannak fontosabb dolgok. (Akit azonban nem hagy hidegen a téma, annak itt a helyes a választás: http://swpat.fsf.hu és http://nosoftwarepatents.com.)

Például azon elmélkedni, hogy milyen szar lehet annak, akinek az apukája (anyukája) az arcpirítóan igénytelen, gyatra és buta Heti Hetesben szerepel? Ha nekünk ég a fülünk tőle ("én kérek elnézést" ugyebár), akkor milyen érzés lehet rokoni szálákat ápolni eközben? Ahelyett, hogy körülállná őket az ember és kiröhögné.

Vagy mutatna nekik egy nagy büdös fityiszt.