-:InebHedj.hu:-
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
vörös
ezüst
Korábbi

Hatalmi ágak

Fasiszta globalizmus - globális fasizmus

Furcsa, skizoid viselkedésmintát diktál a propaganda (média). Egyfelől - ugyebár - a magyar nép elévülhetetlen a joga a "meg nem bocsátás" gyakorlása 1956 kapcsán: a nemzet, tehettek bár a későbbiek során, hasznosat, jót, előremutatót, államférfihez méltót, haragja soha nem múlik, a nemzet soha nem bocsát meg Kádárnak, Münnichnek, Aprónak és társaiknak (na nem a gyilkosságokért, hiszen jogtalan vagy jogot mellőző megtorlás a padlássöprésben Rajk-párti Nagy Imrének közvetve vagy közvetlenül éppúgy számlájára írható lenne; ahogy a pragmatikus történészek, és külpolitikusok nem is mulasztják el megjegyezni, hogy egy forradalomnak, "felszabadító háborúnak", legyen bármily nemes célja, ártatlan áldozatai mindig vannak - vö. Afganisztán, Irak) az árulásért, hazugságért és a nemzet megcsalásáért. Másfelől a nemzet ilyetén haragja és meg nem bocsátáshoz való joga semmis Gyurcsány, Hiller, Lendvai, Kuncze, Orbán, Dávid és társaik viselt dolgai esetén. Mondhatnók, az egész dolog titka a dialektika, akárcsak, ha azt kell eldöntenünk, ki a terrorista, aki vonatot robbant, vagy aki városokat bombáz - dialektika terén pedig a "Foxi-Maxi"-nak hála, igen kiművelt politikai elitet hagyott ránk az MSZMP. Elitet és mindenféle többségeket.

In medias res, ebben az országban szeretnek megfeledkezni arról az emberek (mondhatni mindenütt, mindig, mindenki), hogy bár a fővárosban valóban majd 2 millió ember él, de ez, divatos szóval élve, törpe kisebbség az ország többi részéhez képest, mind terület, mind lélekszám, mind gazdasági teljesítmény szempontjából. Budapesten valójában alig valamivel élnek többen, mint amennyi a kisebbségekhez tartozók száma az országban. A többség ráadásul még csak nem is (hazai értelembe vett) nagyvárosban lakik. A gazdaság ugyanakkor aránytalanul nagy összeget fordít ennek az "állam az államban" településnek az életbentartására, a döntéshozók eme ténykedése vagy a direkt támogatások, vagy a vidék elsorvasztásának formájaban nyilvánul meg. A fővárosi túlsúly állami kialakítása koncentrált pénzügyi, kereskedelmi és üzleti grémiumnak jelent táptalajt, ami többek közt olyan groteszk statisztikát eredményez, miszerint a főváros és környéke termeli ki a GDP nagyobb részét, noha a termelés valójában nem ott történik. Miközben világos, hogy működőképessé csak kis közösség, illetve kis közösségek közössége (hálózata) (és így tovább) válhat, az önsúlyától létező tehetetlenségi nyomatéknak köszönhetően vegetáló milliós nagyváros reprezentálja az országot. Ezek a statisztikák elkerülhetetlenül alaptalan közgazdasági koncepciókhoz vezetnek. Ennek a (egyébként világ, vagy legalábbis európai, de nem magyar sajátosságnak tekinthető) túlburjánzásnak a metasztázisai a régiók. Miközben az elmúlt évtizedek alatt minden kétséget kizáró módon bebizonyosodott, hogy a sokszor mesterségesen felduzzasztott méretekkel bíró megye-rendszer nem alkalmas a közösségek koordinálására, az önkormányzatisághoz pedig semmi köze, így egyértelművé vált, hogy a több, de kisebb megye és önkormányzat oldhatná meg a helyzetet, ehelyett még átláthatatlanabb és ellenőrizhetetlenebb vízfejek nőnek a megyék helyére. Az, hogy a régiók (tehát az önkormányzatok) vezetését az önkormányzati választásokon elbukott kormánypártok alkotják, a megyékét pedig az ellenzék, s miközben mindkét fél csak a szavazók elenyésző kisebbségének felhatalmazásával, az önkormányzatiságtól ismételten távol politizál, a még meg sem született régiók már működésképtelenek - vélhetően csak azok számára bír hírértékkel, akik kizárólag bulvár újságokat olvasnak. (No persze, van-e bármi más a bulvársajtón kívül?) A régiók súlytalan műpolitikai csatározások, bürokrácia, korrupció, és gazdasági visszaélések ingoványába süllyednek, maguk alá temetve a vidéket. Vélhetően ez is a régiók célja.

Aztán ott van ugye a "csendes többség", amely például "Szeretem Magyarországot" című képeslap-küldő mozgalom segítségével hivatott kifejezni teljes és megingathatatlan lojalitását és engedelmességét a fennálló rendszer és elit iránt. A dolog már önmagában is hülyeség ("Nagyon elhülyült!" - Monty Python), hiszen a "csendes többség" igazából erősen rendszer-ellenes és engedetlen, nem jár el szavazni, távol marad a társadalmi-politikai rendezvényekről, és csal, ahol csak lehet, legyen az adózás, közteherviselés, vagy munkavégzés - mondhatnánk persze, hogy ez a csalás és apolitikusság az MSZMP uralma idejéből hagyományozódott, de pontosabb, ha rámutatunk, az iskola volt a "Kádár-rendszer", ahol megtanulhatta a "csendes többség", hogyan maradhat életben, ha kitör a pártfunkcionáriusok és eredeti-tőkefelhalmozók áldásos demokráciája. Így tehát reálpolitikusi kontaktlencse mögé bújunk, látnunk kell, bizony a "csendes többség" számára nem átok, hanem áldás volt megtanulni ezeket a fortélyokat, ha nem csalna adót, nem hazudna tb-t, nem szarná le a bürokráciát, és nem rántana vállat, ha (gazdaság)politikus piszkol a magánszférájába, akkor már vagy kiénekelték volna az égi madarak, vagy a futballhuligán lett volna, márpedig ilyen mennyiségű futballhuligán már minden bizonnyal véget vetett volna a tiszteletreméltó 3. Demokratikus Birodalomnak. Így aztán furcsa helyzet állt elő: a hazai polgári demokrácia annak köszönheti a létét, hogy polgárai messze elsöprő többsége jól bejáratott, és az ellenlépésékre immunis módon minden eszközzel gyengíti a demokráciát (a megvalósult és nem az ideáltipikus demokráciát értve ezen), elveszi, ellopja, visszatartja bevételeit, elhallgatja titkait, és lelkiismeretfurdalás nélkül az állam szemébe hazudik. (Akinek úgy tetszik, ez afféle deáki örökség is.) Ha ezt tudjuk - márpedig huncut, aki nem tudja -, akkor pedig egy lépés széles jó kedvvel göcögni azon, hogy a "csendes többség" képeslapküldő mozgalmának élére a távolról sem csendes, és messze nem többségi médiasztárok állnak, ez összességében és szellemiségében méltó folytatása a "Szabadítsuk fel Isaurát!" mozgalomnak, legfeljebb etikai, erkölcsi értelemben hasal mélyen alatta, dehát ugyan mit is várnánk a médiasztárok és bértollnokok, politikusok és politológusok, gazdasági és társadalmi szakemberek eme hordájától? Persze, persze, groteszk, mint pornósztártól a szűznemzés, de, hogy hasonlóan magasröptűen ítéljünk: el van a gyerek, ha szeretemmagyarországosat játszik. (A tisztesség kedvéért említsük meg azon öt személyt, akik cikkünk megjelentéig rádöbbentek arra, hogy mihez is adták a nevüket korábban: mondjuk itt.)

A falusi kocsmában elhangzó politológiai elemzések máskülönben érdekesek. A szónokok szerint világos, hogy "a többszörösen hazaáruló Orsós Viktort az összes cigánnyal együtt vonatra kéne rakni, menjenek Svédországba, vagy ahová akarnak", még tolnák is a törzsvendégek a kocsikat, így legalább "tudna a kormány dolgozni nyugodtan", hiszen "az oroszoktól is csak ez a kormány tudta visszaszerezni az adósságot, mert Ivánék nem felejtették el, hogy Viktorka hogyan ordítozott 89-ben". Nem kell Kéri László-féle magasságba emelkednünk ahhoz, hogy észrevegyük, ez az összességében akár százezres (milliós) kistelepülési újfasiszta, rasszista és meglehetősen alultájékozott (félretájékoztatott) választói tömeg a szociáldemokrata (MSZP) és liberális (SZDSZ) pártok szavazóbázisának meghatározó eleme. Ehhez kapcsolódnak még az abszolút értékben hasonló nézeteket valló nagyvárosi és mindkét helyütt hasonló elvek alapján, legalább ekkora nagyságrendben, de ellenzéki szavazók. Ezek a választók vélhetően nem ismerik a kormányprogram megalkotóinak nézeteit a magyar faluról.

(Mivel lehet, hogy más sem ismeri a szélsőjobbos kormány tanácsadóinak meglátásait a magyar falura nézve, így egy az egyben idéznénk a hungary.indymedia.org (korábban indymedia.hu) idevágó idézetét (:) eredetileg ti. Magyar Nemzet közölte nyomtatásban (?)), mielőtt elfelejtődne:

Mihályi Péter: Az oktatással kapcsolatban sincs a racionalizációnak alternatívája. Ne zárjuk be az iskolákat a kistelepüléseken? Az orvosi rendelőket is be kell zárni, a postát is. A biztosítók és a bankok már elvonultak onnan. A társadalmi dinamizmus a városiasodásból vagy a járásokká alakulásból áll. Az állam feladata, hogy arra ösztönözze az embereket, mozduljanak el onnét, ahol vannak. Ha falun maradnak, a gyermekeik helyzetét rontják, mert a kistelepüléseken nem lesz rendes egészségügy, rendes közlekedés. Aki a kistelepülések érdekeit védi, valójában az ott élők és azok gyermekei ellen beszél.

Lányi András: A hatvanas években óriási erővel folyt a kistelepülések felszámolása, hatalmas embertömeget hajszoltak a városokba, akiket egy gazdaságtalanul működő ipar fel tudott szívni. Ma senki nem tudna megfelelő munkát kínálni a számukra, ellenben jó megoldást jelentene a mezőgazdasági tevékenység, amelyre a kistelepüléseken igenis volna lehetőség, a városokban pedig felvevőpiac – ha az elhibázott agrárpolitika nem a hatalmas latifundiumoknak, feldolgozóipari monopóliumoknak, bevásárlóközpont-láncolatoknak kedvezne, hanem a fenntartható vidékfejlesztésnek adna esélyt és hitelt. A kistérségekben gondolkozó Európában a kistelepülés, hála a közlekedési feltételek és a kommunikáció javulásának, nagyon is életképes. Kivéve, ha minden közszolgáltatást elviszünk onnan. Bizonyított, hogy az a falu, ahol az iskolát bezárják, megszűnik – ugyanis a szülőkorú felnőtt lakosság tíz éven belül elköltözik.

Mihályi Péter: Költözzön el.

Magyar Nemzet: Szűnjön meg a falu?

Mihályi Péter: Persze. Középkori hagyomány, miért kéne fenntartani? Egész Nyugat-Európában nincs falu. A magyar települések többsége háromszáz fősnél kisebb, életképtelen.

(Mihályi Péter közgazdász az újonnan létrehozott Államreform Bizottság nemrég megválasztott tagja, aki „Utolsó esély” címmel Csillag Istvánnal, Bauer Tamással és Bokros Lajossal együtt dolgozta ki a jelenlegi kormány gazdasági stratégiájának elvi alapjait.

(Részlet a Faluvég című kerekasztal-beszélgetésből, Magyar Nemzet Magazin, 2006. május 20.)

eredetiben itt.)

A politológusok számára aranybánya is lehetne ez az időszak, amikor különös metamorfózisok útján teljesen áttolódnak a "hagyományos" pólusok, azonban - legalábbis hazánkban - gyakorlatilag nincsenek politológusok, a média által működtetett Kéri Lászlóknak (legkésőbb) attól a pillanattól közük nincs a politológiához, maguk is saját vizsgálatuk alanyává váltak (vö.: elméleti és kvantumfizika, experimentális és alkalmazott matematika, Heisenberg és Schrödinger). Általánosan elmondható, hogy némelykor kifejezetten groteszknek tűnnek a változások. A zsidóság szervezetei és képviseletei az elmúlt pár évtized alatt fokozatosan fasizálódtak, a Mazsihisz éppúgy szélsőjobbos körökben forgolódik és állásfoglalásokat tesz, mint a hirhedt újfasiszta (illetve, mivel a fasizmus valójában olasz nemzetiszocialista ideológia, itt viszont zsidó nemzetiszocializmusról van szó, így helyesen) cionista szövetségek és egyesületek. (Általában véve a fasizálódás szót használjuk, de továbbra is általános értelembe vett nemzetiszocializmust értünk alatta, és nem olasz mutációt, azonban a "nemzetiszocializálódás" groteszk hangzású kifejezés, még ha ilyen értelemben pontosabb is.) Ugyanez a fasizálódás jelenik meg a - szélsőjobban egymásra találó - liberális és szociáldemokrata szervezeteknél, az SZDSZ rendpárti kommunikációja, fallangista gazdaságelmélete (Franco fallangizmusának, Mussolini fasizmusának, és Hitler nácizmusának gazdasági elvei egyértelműen a globális-multinacionális (ma: neoliberális / neokon) gazdaságpolitika alapját képezik), és az MSZP közösségi vénájának teljes elhalása mellett megerősődő egyéni (klikk) érdekek és a gazdasági-pénzügyi összefonódásokat takaró "pragmatizmus" jellegzetes és egyértelmű náci politizálást jelent. A médiában kétségtelen és már-már beláthatatlan túlsúllyal van jelen a szélsőjobb, az olyan a végsőkig szélsőséges kiadványoktól, mint a Hírszerző vagy a Magyar Narancs, egészen a középtáj felé is kacsingató szalon-fasiszta Népszabadságig, kereskedelmi tévékig. A fajvédő és rasszista alapokon szerveződő (cionista) csoportocskák összeérése a globális és multinacionális nagytőke képviseletét ellátó (szociáldemokrata és (neo)liberális) érdekcsoportokkal már jól ismert történelmi helyzetet eredményez, ehhez társul a nagy nemzeti, nemzetközi ellenségkép: a terrorista. Mivel ezen társadalmi-gazdasági rendszer erőforrás igénye messze meghaladja a lehetőségeit, ez egyértelműen háborút eredményez, hiszen a rendszer megváltoztatása nélkül csakis hadigazdálkodással lehet "fenntartani a fejlődést".

A baloldalon keletkezett interplanetáris űrbe a "volt jobboldali" pártok folytak bele, nem valódi baloldalról van tehát szó például a FIDESZ és MDF esetében, hanem az újfasiszta ideológiákkal kokettáló, szimpatizáló, azt támogató balszárnyról. Ez a balszárny mutatja fel (vagy inkább takarja el) a cirkuszra és kenyérre éhes tömegeknek a hiányzó baloldali értékeket, a család, a közösség, a nemzet, az együttműködés, a szolidaritás, az erkölcs, az etika, a hit fogalmait. Valójában azonban ezek csak jelszavak, csak álruhák, a fennálló status quo és irány a legmegfelelőbb a balszárny számára is. (Itt kell megjegyezzük, nem arról van szó, hogy a FIDESZ, MSZP, SZDSZ, MDF támogatói, szimpatizánsai, netán tagsága kizárólag XXI. századi műbőrfejűekből állna, nagyon sokan őszintén, és maximális jóindulattal elhiszik azt, amit kedvenceik állítanak.) Ennek a baloskodó működésnek a célja az, hogy a valódi ellenzék, a valódi alternatívák ellehetetlenüljenek, hangjuk elvesszék, ötleteik, gondolataik, véleményük elbagatelizálódjon, ne is hallatszon. Így jutunk el arra a pontra, amikor szélsőjobbos és újfasiszta vezérszónokok magukból kikelve nyilasoznak és fasisztáznak magyar állami és nemzeti jelképeket (pl. Kuncze illetve az újabban már értelmetlen, de ellentmondásos zagyvaságokat összeirogató Ferenc esete az árpádsávval, amely mára egy "tiltsuk be a nemzeti jelképeket" mozgalommá nőtte ki magát, no persze nem alaposabb, okosabb és erkölcsösebb módon, mint a "borítsuk el képeslapokkal Magyarországot" mozgalom, úgyhogy itt és most nem is állnánk le vitatkozni ezzel mélységesen műveletlen, tanulatlan, faragatlan és etikátlan népséggel, tegye ezt mondjuk az arpadsavos.hu, továbbá a szalon-fasiszta Népszabadságból is örökítsük meg egy meglehetősen demagóg, kétségtelenül dezinformált, de legalább mélységesen ostoba, vagy éppen (meggyőző bizonyíték birtokában, továbbá a házmesterek védelmében, a korábban itt szereplő jelzőt mélységes megbánás közepette visszavontuk) firkász, Rab László nevét, és persze jeles művét is - kommentár felesleges), náci csőcseléknek, futballhuligánnak, és szélsőségesnek neveznek demokratikus gondolkodású és érzelmű embereket, és természetesen kíméletlen brutalitással, fegyveres erők bevetésével, a közismerten korrupt és tehetségtelen magyar jogrendszer és (vér)bírók segédkezére támaszkodva (ez ugye hagyomány is) "gyorsított eljárásban" ítélik el őket, és lyukat beszélnek, írnak, hazudnak az emberek hasába a történtekről a lelkesen asszisztáló szélsőjobbos médiumok segítségével. És ez az a pont is egyben, mikor mélységesen bölcs és példamutatóan megfontolt emberek megállapítják, habár minden rossz elmondható az elitről, de mit tegyünk, nincs másik, egyszerűen nincsenek olyan személyek, akik, nincsenek olyan gondolatok, amelyek leválthatnák azt, ez van, ez egy ilyen ország, csak (ilyen) szart tud kitermelni magából. (Nem tudjuk megállni, hogy ne jegyezzük meg, kedvenc poénjaink egyike, mikor egy-egy bíró vagy bírói kar bírának nevezi-nevezteti magát. Muhahahaha!)

Szögezzük le, a közélet, a politika, és az állam fasizálódása nem magyar jelenség. A fejlett polgári demokráciák olyan zászlóshajója, mint az USA bízvást tekinthető a megvalósult nemzetiszocializmusnak, a totális és paranoid ellenőrző, lehallgató, megfigyelő rendszer, az állandóan és mindenütt jelenlévő propagandagépezet működtetése, a mindent átható tradicionális rasszizmus és militarizmus, az egyéniségek, kultúrák, filozófiák és művészetek bedarálása, ellehetetlenítése, elértektelenítése (másnéven: olvasztótégely és multikultúra), az államon és társadalmon felül álló gazdasági érdekcsoportok hegemónián alapuló korlátok nélküli és öröklődő uralma, az állandó - de megfoghatatlan - ellenségkép, és a folyamatos hadviselés (hadigazdálkodás), és a - pártdemokrácián alapuló hatalmi vetésforgóból következő - felelősség-nélküliség, íme egy "sikeres" náci állam megannyi ismérve. Hasonló tünetek figyelhetők meg Izraelben és az ún. fejlett polgári demokráciák túlnyomó többségében, továbbá és általában minden (regionális- és) nagyhatalmi státusszal bíró államban is. (Dr. Padányi Viktor híres, 1964-ben írt könyvében, és egyben a magyar nyelv és őstörténetkutatás egyik legmeghatározóbb alapművében, a Dentu-Magyaria-ban a következőket írja: "(...) nem nehéz megjósolni, hogy a 20. század utolsó harmadára egy új, minden eddiginél nagyobb erejû nacionalizmus van közeledõben, melynek kibontakozása máris szemmel látható az angol imperializmus gyarmati reakcióiban, vagy a hitleri megalázás nyomán szinte égig csapó héber nacionalizmus egyre nehezebben elviselhetõ harciasságában, és ez elemi erõvel fog feltörni annak az állandó nyomásnak és megalázásnak következtében, amit Oroszország hencegõ diktatúrája olyan kíméletlenül érvényesít nemcsak a vasfüggöny mögött, hanem a vasfüggöny innensõ oldalán is.")

A hazai sajtót mélységesen demokratikusan ellepő független, objektív, liberális és haladó médiumok néha napján közölnek összeesküvés-elméleteket,ostorozva is azokat, és ugyebár tagadhatatlan, hogy teljes joggal. Mi magunk sem értjük, miért jó ilyeneket gyártani, mikor az igazság sokkal egyszerűbb és logikusabb, teszem azt: néhány, évtizedek óta az afgán hegyek mélyén bujkáló arab és perzsa milliárdos kitalálja, hogy repülőgépeket kell eltéríteni, és USA-beli toronyházaknak vezetni azokat. Elküldenek tehát az USA-ba néhány szaudi, líbiai, nigériai, stb. terroristát, akik letelepednek, állampolgárságot szereznek, elszegődnek a légierőhöz szolgálni, mások a polgári légiközlekedéshez, megtanulják a repülők vezetését, megfigyelik az irányítást, a légvédelem és elhárítás működését, az adott jelre eltérítik a gépeket, és megtámadják a kiszemelt tornyokat, célpontokat. Ennyi az egész, nem tudjuk miért kell ehelyett mindenféle légből kapott, hihetetlen és sci-fi-be illő teóriákat gyártani.

Foglalkozhatnánk azzal, hogy az újfasiszta sajtó hozsannázik Ferenc (miniszterelnök) és János (gazdasági miniszter) sikeres vállalkozói zsenialitásán, ebben látva, hogy ők a posztjukra legmegfelelőbbek, nota bene nemes egyszerűséggel az államot és a nemzeti vagyont megkárosító bűnszövetkezet tagjairól is beszélhetnének esetükben (jók voltak még: (Magyar) Bálint és sokan mások), vagy arról, hogy Hálapénzes Lajos és államtitkársága kicsinyes bosszúja és kormányzati kontársága az amúgy is botrányos állapotú egészségügyet a teljes összeomlásba taszítja (elemzi más: itt), tárgyalhatnánk, hogy a képviselői, elszámolás nélkül felvett milliós támogatásoknál csak a leleplező újságírók az undorítóbbak, hiszen Mokka Henrik, Naplós Bandi és sztár társaik legalább ekkora - vagy sokszor nagyobb - jövedelemre tesznek szert kritikán aluli, minősíthetetlen és értéktelen időtöltésükkel ("munkájukkal" muhahahaha!), no és persze egyben ők azok, akik a fennálló rendszer agitációs-propaganda gépezeteként működnek (ezeket a képviselőket ez a rendszer termeli ki, ahogy ezeket az újságírókat is), lehetne szó arról, hogyan állapodnak meg a diákok (Taliban :D ) a kormány képviselői nagyon komoly kompromisszumkészségről tanúbizonyságot téve arról, hogy a szülők ezentúl többet fizetnek kevesebbért - tehetnénk, de nem tesszük.

Más kor, Herr Standartenführer.

2007. 01. 27. 21:49:17
Írások
2010. 03. 13. 22:58:09 Választási gazdaságpolitika (Búzák és ocsúk) cjvt
2008. 10. 01. 18:51:27 "Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak" (Csordaszellem) cjvt
2007. 12. 09. 21:22:42 Többletköltséggel nem jár (Feri play) cjvt
2007. 03. 24. 19:06:44 Na ÉS? (Gusztáv ír) cjvt
2007. 02. 07. 23:44:14 Vadászok kontra szurkolók (Az MTV ostroma) cjvt
2007. 01. 27. 21:49:17 Fasiszta globalizmus - globális fasizmus (Hatalmi ágak) cjvt
2006. 09. 28. 15:47:38 Legitimációs eredmények (Önképviselet, öndemokrácia) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet I. rész (112) cjvt
2006. 09. 23. 13:08:33 Demokrácia gondolatkisérlet III. rész (112) cjvt
2006. 08. 20. 18:56:30 Kacsát eszünk (Libanon) cjvt
2006. 06. 03. 15:44:09 Interjú az elnökkel (Der Spiegel kontra Ahmadinedzsád) balagan
2006. 04. 07. 05:47:14 Fárasztó jog (Megélhetési képviselőjelöltek) cjvt
2006. 02. 07. 21:59:34 Tomika kérdez (Mindent tudni akarok) cjvt
2006. 01. 21. 12:06:19 Irán és a szabad világ (Zártosztály-harc) cjvt
2005. 11. 30. 13:15:46 Terrorkódex (Ius caedium) cjvt
2005. 11. 25. 09:43:36 Fehér foszfor, MK 77, napalm (Vegyifegyver Irakban) balagan
2005. 11. 19. 14:12:17 A gugli és a balszélsőjobb (Puffogók) cjvt
2005. 08. 20. 19:40:27 Nemzeti gyásznap (Gusztushúsz) cjvt
2005. 07. 09. 00:59:04 A csík alul (Civilek pusztítása) cjvt
2005. 06. 30. 10:51:52 Kör (Rejtélyes eltűnések) cjvt
2005. 02. 17. 15:36:29 Mindennapi holocaust (USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak) cjvt
2005. 01. 08. 12:39:38 Borkóstoló (Tersánszky Józsi Jenőnek) cjvt
2004. 12. 31. 15:18:29 Malackfarok a szájba (Körkép) cjvt
2004. 12. 26. 12:17:53 Szokásminta (Újévi fogadalom) cjvt
2004. 12. 11. 12:06:54 És lőn világosság (Nyilvános ügynöklista) cjvt
2004. 11. 23. 12:20:09 Honvisszafoglalás (Szavazás a kettős állampolgárságról) cjvt
2004. 10. 24. 13:20:09 Lakástámogatási reform (Egy gonddal kevesebb) cjvt
2004. 09. 23. 09:42:50 Az OTP után a világ (Fenyegető spekulációs adók) cjvt
2004. 09. 14. 11:06:37 A Brazil megoldás 1. rész (Terrorizmusról mindenkinek) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:01 A szoftver szabadalom II/1. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 09. 12. 00:00:00 A szoftver szabadalom II/2. (A semmi szabályozása) cjvt
2004. 08. 03. 02:00:00 Kovács vs Pataki (A biztosra mennek) cjvt
2004. 05. 14. 02:01:41 Nem érik a Harmadik? (Amerikai fogolykínzások) cjvt
2004. 04. 22. 23:41:39 Mi közünk hozzá? (Külvilág) cjvt
2004. 02. 16. 23:57:40 Egységben az euro (Közös lista) cjvt
2004. 01. 14. 09:20:35 Zaszloegetes es halapenz (Indexelősdi) cjvt
2004. 01. 13. 12:39:00 Kicsomagolt gyógyszerek (Drogelosztás) cjvt

Fórum
Fórum megnyitása

Egyebek
Gentoo (Leírások, súgók, hogyan-ok)

Rendszerünk a CACert közösségi tanúsítvány kibocsátó civil szervezet
tanúsítványát használja az SSL/TLS titkosításoknál.
A CAcert root hitelesítő kulcs letölthető: http://www.cacert.org/index.php?id=3&lang=hu_HU
A weboldalon található bármely e-mail cím, telefon, fax vagy mobilszám felhasználása kéretlen reklám vagy információs üzenetek küldésére, illetve kereskedelmi címlistába való rögzítésük tilos! A tiltás ellenére történő visszaélés esetén az adat megszerzője, felhasználója és haszonélvezője minden üzenet és minden cím után 15 naptári napos fizetési határidővel elismer 5.000 euro ügykezelési illeték tartozást az inebhedj.hu domain tulajdonosa felé.
Jelen rendelkezés hatálya alól a rendelkezés szövegezésében használt magyar nyelv nem ismerete nem mentesít!
További információ a témáról: sinfo@inebhedj.hu
The use of any adress, e-mail address, phone number, fax or mobile number from this web site for the purpose of unsolicited advertisement or information messages and adding them to a commercial address list is forbidden! In case of abuse regarding this restriction the person who aquires and uses these data acknowledges a debt of 5000 Euro case handling fee for each message and address for the owner of the inebhedj.hu domain with a 15 day deadline.
The ignorance of the English language used in the current statement is no excuse from the effects of this statement.
Further information about this: sinfo@inebhedj.hu
Valid HTML 4.01 Transitional   [Valid RSS]   Valid CSS!
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
"For the democratic majority of the country the Arpad flag is a symbol of Hungarian National Socialists." - Gyurcsány Ferenc
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
hír illetve internet globális hír globalizmus bulvár angol orosz amerika globális kormány gazdaság orosz vagy politika párt különben globális, a internet történelem gentoo állam továbbá történelem amerika web és állam magyar hír továbbá angol történet parlament továbbá amerika. izrael amerika gazdaság webáruház történet parlament kormány magyar gentoo mert parlament, linux képviselő orosz linux parlament képviselő párt angol történet linux bulvár online áruház továbbá történet kultúra illetve, történelem politika történelem, állam az bulvár párt, a történelem és linux. linux történelem orosz kultúra politika továbbá képviselő angol portál parlament, képviselő különben továbbá mert portál egyébként linux izrael kultúra párt globalizmus linux parlament gentoo webáruház linux illetve zene, hír angol parlament politika illetve gazdaság képviselő magyar vagy a kormány mert, képviselő gentoo egyébként web állam globális magyar parlament történelem illetve különben kultúra a zene állam. webáruház globális, a társadalom politika parlament az mert orosz gentoo gazdaság globális gentoo a portál inebhedj linux egyébként gazdaság magyar portál, amerika
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
globális orosz, zene parlament történet a globális izrael , izrael linux globális, illetve inebhedj orosz a magyar internet online áruház gentoo politika. izrael zene, egyébként angol mert különben egyébként zene képviselő portál politika gentoo a gazdaság. inebhedj globális, zene parlament kultúra inebhedj történelem parlament a és kultúra linux parlament webáruház állam egyébként web mert internet történet képviselő továbbá parlament zene orosz parlament izrael, mert, angol inebhedj izrael illetve globális zene orosz, képviselő portál politika inebhedj parlament kormány zene linux továbbá párt továbbá parlament hír illetve parlament internet webáruház linux amerika portál. történelem a történet kultúra. globalizmus zene izrael orosz gentoo, társadalom magyar illetve izrael online áruház, párt állam egyébként linux bulvár történelem vagy egyébként vagy mert globális illetve internet a globalizmus globális internet linux, globalizmus angol amerika a. izrael társadalom a izrael történet, képviselő amerika, globális képviselő parlament továbbá inebhedj a vagy egyébként párt hír történelem, magyar. internet online áruház továbbá, gentoo politika
http://thoth.inebhedj.hu http://3o.hu http://3.hu http://harmas.hu http://inebhedj.hu/3.hu http://innaphegy.hu http://innaphegy.hu/3.hu http://actuart.hu
100 %-ban Linux kompatibilis, Linux alapú számítógépek, pc-k, notebook-ok, laptop-ok, szerverek, kiszolgálók, munkaállomások, alkatrészek
, kultúra, zene illetve orosz linux izrael különben zene globalizmus globális angol és linux bulvár gazdaság politika. különben kultúra gentoo hír orosz különben portál és zene továbbá, globalizmus történet inebhedj kultúra továbbá történelem gentoo mert történelem társadalom bulvár mert, hír történet társadalom orosz kultúra globális, párt illetve globális kormány internet, történelem gentoo állam történet, történet, internet inebhedj történelem kultúra illetve parlament, továbbá orosz amerika történet., különben izrael angol hír orosz bulvár politika online áruház orosz, társadalom kultúra történelem izrael webáruház globalizmus állam illetve inebhedj történet hír globalizmus izrael, , globális portál az inebhedj linux mert online áruház bulvár különben internet zene gazdaság továbbá vagy kormány állam a magyar,. webáruház angol gentoo orosz mert állam web egyébként webáruház portál,. angol internet izrael webáruház hír bulvár internet izrael, izrael zene amerika angol globális magyar, web gazdaság mert különben az különben kultúra továbbá kormány magyar. web gazdaság internet egyébként inebhedj bulvár, globalizmus társadalom
ab