|
Korábbi
Rejtélyes eltűnések
Kör
Az elmúlt pár hónap során kissé elhanyagoltuk az oldal frissítését, - vagyis még sem. Új cikket valóban nem jelentettünk meg, de azért dolgoztunk az oldalon, es még egy darabig eldolgozgatunk, mindenféle "ez meg az" szerepel terveink között, de majd, ha már meglesznek, akkor látszanak, addig úgy se fontosak. Még akkor sem, ha egyébként léteznek olyan cégek, akik a még ki sem talált alkalmazásaiknak is megelőlegeznek sikereket: "A Monad kódnéven is emlegetett új Microsoft Shell-t Redmond eredetileg a jelenlegi Windows parancssor utódjának szánta volna, amely a Unix-okból már jól ismert szkriptelési képességekkel, valamint a még utóbbiakat is túlszárnyaló objektum-orientált megközelítéssel segítette volna elő fejlett kötegelt parancsfájlok előállítását. (...) Még 3-5 évre van szükségünk ahhoz, hogy teljesen kifejlesszük és piacra dobjuk." (Forrás: http://pcforum.hu/hirek/9650/Megsem+lesz+uj+parancssor+a+Longhorn-ban.html.) Máskülönben viszont annyi hülyeség vett minket körül az elmúlt pár hónapban, hogy az az állítás sem áll messze az igazságtól: nem frissítettük az oldalt, mert az sem tudtuk, mihez kapjunk.
De ha már a Monad szóba került: mivel a Unix-okban (Linux-okban) használt shell-ek típusát kvázi szabadon állíthatja a hozzáértő felhasználó, így akár olyan script nyelvet is választhat shell-nek, amely simán veszi a objektum-orientáltság jelentette akadályt (pl.: Perl), így a még nem is létező Ms-shell aligha fogja 5 év múlva ezt túlszárnyalni, ráadásul az utóbbi kizárólagos shell-ként üzemel, szemben a Unix (és Linux) rendszerek alternativ shell-rendszereivel. Ezt persze a nyilatkozó tudja - az MS is *n*x alapú szerverek mögé rejti saját gépeit, mitöbb, újabban már kifejezetten Linux-fejlesztőkkel próbálja oktatni munkatársait -, az újságíróról azonban simán feltételezhetjük, hogy nem tudja, mitöbb, azt is, hogy shell fogalmával sincs tisztában. Tegyük hozzá tízezer (Microsoft) felhasználóból legfeljebb egy tudja - és ő se szívesen. :-) Csakhogy ezek a tízezrek nem írnak belőle cikkeket mindenféle "szakmai" (dez)információs portálnak, a tárgybeli újságíró viszont annál inkább (mitöbb notóriusan). Ha valaki olyasmit csinál, amihez nem ért, ráadásul hülyeséget hülyeségre halmoz, ugyanakkor van, aki elhiszi azt, amit hősünk hirdet, ismét mások pedig a levét isszák tetteinek - mit érdemel az a bűnös?
"Álljuk körül és röhögjük ki!"
Jobb híján.
Na most az ország ún. "fele" a köreit polgári körökre pazarolja, polgárság nem igen van pediglen (tulajdonképpen mi is az a polgár - vagy tök mindegy?), röhögni való elöljáróink és véleményalkotóink annál inkább, szóval a röhögő körök létjogosultsága összehasonlíthatatlanul erősebb; ez egyébként is a Természet és az Úr kegyéből az egyensúlyra törekvésnek szent útja, a pénzünkön előállított szórakoztató programok, műsorok, filmek, inkább csak letargiába, szégyenbe, kétségbeesésbe tanítják a káposzta IQ-ját és EQ-ját meghaladó képességekkel rendelkező fajtársainkat, úgyhogy ellentételezés gyanánt politikusokat, szociológusokat, tudományos akadémiát, újságírókat, művészeket, és efféléket tartunk, és rajtuk röhögünk.
Itt van mindjárt a Magyar Tudományos Akadémia, amely hunokra, mint népre nézve tudományos igényű állásfoglalásában megállapította: források i.sz. 435 után nem szólnak a hunokról, régészeti, nyelvészeti nyomuk nincsen, etnikailag pedig kimutathatatlanok, továbbélésük igazolhatatlan - a hunok eltűntek. Így e: huss! Van ugye az ókori világ egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) birodalma, a hunoké, amely mintegy 700 éven át áll fenn, és legnagyobb kiterjedése idején az Atlanti-óceántól a Kínai Nagyfalig ér, amelynek legalapvetőbb szokásai (pl.: étkezés, lóhasználat, írásmód, mezőgazdaság, öltözködés, tartósítás, stb.) idegen népekre is hagyományozódnak keleten (Kína) éppúgy, mint nyugaton (germán népek). Aztán egyszerre elérkezik Kr. után az első nulladik típusú találkozás: a jól szervezett, fejlett technikai és infrastruktúrális eszközökkel bíró, művelt, írástudó hunok eltünnek, 2005-ig forrás sem említi őket. El hát. Egely György ezt úgy hívja: dematerializáció. Egely György ilyet azonban hosszas vizsgálatok után, némiképp bizonytalankodva, a tényekkel azonban soha nem szembe szállva szokott állítani. Szemben az MTA-val. Ez amúgy is kényes dolog, Az MTA Fizikai Tudományok Osztálya például, amelynek tagsága a világviszonylatban is messze kiemelkedő magyar fizikusokból áll, s amely aligha mérhető össze a Nyelv és Irodalomtudományi Osztállyal, ilyenkor bizonyára kényelmetlenül érzi magát (a dematerializáció fizikája egyelőre kvantumi szintnél nagyobb testek esetében fehér folt, hát még, ha népekről van szó), utóbbi nyelvi osztály az Akadémia alapításának egyik fő oka volt ugyan, azonban a Habsburg-nyomás és "támogatás" hatására eluralkodott - és mára a világon egyedül maradt (ÉT) - finnugorizmus eredményeképp (amely egyébként vélhetően Széchenyi öngyilkosságának oka is) a magyar és szumír nyelvekkel kapcsolatos bármely kutatás vagy munka kerékkötőjévé vált. Mindenesetre a Haynau, a Bach, es a Habsburg nevekkel fémjelzett finnugor "szakértők" szerint a velünk rokon hunok eltüntek, vélhetően eltüntek továbbá az etruszkok, az avarok (parthus, várkun), a besenyők, és így tovább, a tatárlak-i lelet pedig perzsa, vagy germán, vagy kelta, esetleg uniós. Az MTA a népek nagy eltüntető-tégelye.
"Álljuk körül, és röhögjük ki!"
Ha mi még nem tűntünk el, akkor bizonyára széles derültséggel olvassuk az olyan híreket, mint, hogy az iraki ellenállók hajlandók tárgyalni a fegyverletételről (http://index.hu/politika/kulfold/fegyverle842/ - jegyezzük meg, a bejelentés napján, azaz 2005. június 12-én a felkelők 34 megszálló katonát, 3 őrnaszádot és 1 harckocsit, másnap 14 megszálló katonát, 5 harckocsit és egy F-16-os repülőgépet semmisítettek meg, szóval ennyit a tárgyalásokról), hogy Szaddam Husszein megtört a bíróságon (http://index.hu/politika/kulfold/szaddam9323/ - máskülönben a cikkben említett nyilvánosságra hozott különleges bírósági felvételeket egyelőre nem sikerült megtalálnunk, a New York Times hivatkozott oldala pedig ingyen még csak a cikket sem mutatja meg, mi meg reklámokért nem szeretünk fizetni, az Aljazeera.com angol nyelvű kiadása viszont nem erősíti meg, hogy "megtörésről" szó lenne, jogsértésről annál inkább), és persze, hogy naponta elfognak valami rettenetesen fontos és a "nemzetközi terrorizmus" számára nélkülözhetetlen vezetőt Irakban (erre külön nem hoznánk linket, bőségesen van az mindenütt, ehelyett inkább megemlítenénk a Btk 261., továbbá a szervezett és bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményekre vonatkozó szakaszait, mely alapján az Ügyészségnek hivatalból eljárást kellett volna indítania a Magyar Országgyűlés és Kormány [vö.: Medggyesi Péter és társai] ellen). Az elmúlt féléves hallgatásunk után kacérkodtunk a gondolattal, hogy mi is kitalálunk valami ilyesmit: a CIA, az FBI és a magyar titkosszolgálat zsarolással, fenyegetéssel, és terroristacselekményekkel próbálta elhallgattatni az oldalt, de sikerült megelőznünk és legyűrnünk őket - erre ők megelőztek. Úgy tűnik, az amerikai-izraeli-stb. koalíció megpróbálna tárgyalni az iraki ellenállókkal, akik az ország (így Bagdad) nagyobb részét ellenőrzésük alatt tartják, a demoralizált, súlyos utánpótlási és logisztikai problémákkal küzdő megszálló csapatok célja talán a jelenlegi állapotokat status quo-ra váltani, a katonai csőd után ugyanezt a taktikát alkalmazták Koreában és Vietnamban is. A legnagyobb terrorista támogató és szervező országok, mint az USA, Izrael és Nagy-Britannia vezette ún. "terrorizmus-ellenes" háború mintegy ezerszer több ártatlan ember (köztük nagyszámú nő és gyerek) életét oltotta ki, mint az ún. terrorista akciók és a megtámadott "diktatúrák" mindösszesen (és akkor most ne vizsgáljuk, hogy a terrorista akciók és diktátorok mögött többségében szintén a felsorolt országok állnak). Ott volt az izraeliek által szervezett libanoni merénylet, amelyet Szíriára akartak verni, most pedig az izraeli-amerikai titkosszolgálatok Iránban robbantottak, amely különös módon Irakkal határos. A hírekből mindenesetre egyértelmű, az ellenállás nyerésre áll, az idő nekik dolgozik, a pár hónapja összeterelt kollaboráns iraki kormány tagjai már elférnek egy trabantban, tevékenységük pedig leszűkült arra, hogy az amerikai válogatás után és felügyelet alatt odaterelt újságírók előtt légből kapott hülyeségeket hordjanak össze. Talán nem illene lesújtóan nyilatkozni a halálra ítélt bábkormány utolsó tagjairól, de többszázezer afgánt, irakit, stb. elpuszító megszállókat sem illik támogatni, úgyhogy az iraki "kormánynak" annyi.
"Álljuk körül, és röhögjük ki!"
Na aztán kardoztunk is. Valami - sajnos átlagosnak tekinthető - közbűntény (Istenem, kardot rántott és leszúrta a másikat; ha az amerikaiak agresszivitása felett elnézően mosolygunk: "hiába no, harcos a történelmük", hát akkor feleim, mi törökkel, némettel, orosszal harcolunk vagy ezer éve, bizony előfordul, hogy kardot rántunk, ez már csak ilyen) remek alkalmat kínált arra, hogy anti-rasszista honfitársaink egymásnak ugrasszanak ha nem is rasszokat, de nehezen körülárkolható etnikai különbségekkel bíró csoportokat. (Miközben a Parlament és az MTA szerint ugyebár ezért-azért-amazért nem élhetnek nálunk hunok, hiába állítják magukról, egymásról, másról; érdeklődéssel olvastuk a Szociológiai Szemle 2001. évi 4. számában Ladányi János és Szelényi Iván A roma etnicitás "társadalmi konstrukciója" Bulgáriában, Magyarországon és Romániában a piaci átmenet korszakában című tanulmányát - gyk.: a szemérmes "piaci átmenet" kifejezés itt sem jelent mást, mint máshol: egy demagóg fordulatot a szabad rablás kifejezésre.) Ferenc hagyományőrző módon fogalmaz az ügyben ("a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki mellette van én nem ellenzem"), ami miatt aztán még külön lehet vitázni, ti. ki a rasszista és ki nem, és mi az oka a rasszizmusnak, és ki rasszistázott le kit, és adott pillanatban a rasszistázás egy másik pillanatban ellen-rasszistázás-e, stb. A rasszizmus rémével való fenyegetőzést egyébként éppen annyira kedveljük, mint az antiszemitizmussal való ijesztgetést. Változatlanul úgy véljük, hogy ilyenek pedig nincsenek (na persze nem úgy, ahogy az MTA mondaná, csak annyira nincsenek, hogy elenyésző, nem számottevő, jelentéktelen az antiszemiták és rasszisták száma, súlya), a rasszizmus és antiszemitizmus "nagy" időszaka Európában (XIX.-XX. század) elmúlt, "nagy" képviselői (Liszt Ferenctől Richard Nixonig) többnyire meghaltak, antiszemitizmus ma leginkább a semi népeknél (főleg a zsidóknál, ritkábban araboknál) és vezető angolszász protenstáns köröknél tapasztalható, állami politika szintjére is csak kevés helyen emelkedik (Izrael, USA). Az olyan kijelentésekkel szemben, mint "az összes cigányt elvinném egy szigetre" úgy gondoljuk, a nevezett szigetre inkább a hazai politikai pártok tagjait, képviselőit, vezetőit, támogatóit kellene szállítani, esetleg szigetcsoportot borítani el velük, hozzájuk csapva mittudomén a Megasztár szavazókat, az arab és perzsa országokkal valaha virágzó kereskedelmünk megfojtóit, és például a blogoló "sztárokat". Félő azonban, hogy ökológiai és környezetvédelmi okok miatt nem kapnánk szigeteket, és az egész csoport itt maradna a nyakunkon.
"Álljuk körül és röhögjük ki!"
Ami a műbalhékat illeti, Molnár Anikó kontra nemtudoméppenkirőlvanszó vonalat nem tárgyalnánk különösebben, lévén ez VV Nagy Ő és társai belügye lenne ugyebár (lévén meg azt izgatja, kinek két anyja volt), gyaníthatóan Anikót sem különösebben villanyozná fel, ha mesélnénk neki viselt szexuális dolgainkról, úgyhogy az egész Szulák Andrea showstól, Bochkor Gáborostól (akit egyébként mi így a magunk részéről mély tisztelettel lenézünk, igaz ehhez a párkapcsolatainak semmi köze, "műsorvezetői" mivoltának ellenben annál inkább) teljesen közömbös. Ami miatt mégis idekívánkozik a hacacáré mint olyan, az az, hogy legalább ilyen feneketlen (nagy fenekű?) csinnadrattával lett megint egy köztársasági elnökünk, akihez ugyan se a köztársaságnak, se -, hogy demagóg mivoltunk is lelepleződjön - a köztársaságból már amúgy is kihagyott népnek nincs köze, hála a politikai pártok - állítólag éppen a nemzet érdekében végrehajtott - "rendszerváltás" idején sutyomban kötött megállapodásának. Alapvetően az egész dolog akkora hülyeség és semmitmondás, mintha valaki kiadta volna az elmúlt 15 év miniszterelnökeinek összes gondolatait (egy használt BKV-jegyen :-) ), de azért van abban valami groteszk, hogy a két "csatázó" jelölt egyike egy mind fizikai, mind szellemi szempontból semlegesnek tekinthető tévé-bemondó-szőke jogász nő (érdekes amúgy, hogy az OGY honlapján megtalálható fotón egy Gyárfás Dorka epigonra lelhetnek a Mokka-fan-club tagjai), a másik pedig egy (ex-alkotmány-) jogász férfi. Megpróbáltuk felidézni, miért is szeretjük Szili Katalint annyira, hogy akár a legmagasabb jogforrást megtestesítő címet is neki adományozzuk (figyelmembe véve, hogy a magyar jog nem a római jogra épül, tudniillik az invesztitúra-háborúk idején a római pápa magával egyenrangúnak ismerte el a mindenkori magyar jogforrást - akkoriban a királyt -, és ezt bizonyítandó a pápai tiarával egyenrangú magyar apostoli korona jogot nyilatkoztatott ki, mindezt azért, hogy korabeli Európa szuperhatalmának számító magyarok támogatását elnyerje), de sajnálatos módon sem művészeti, sem szellemi, sem tudományos téren nem ötlött az eszünkbe semmi, leszámítva persze azt, hogy valami ködös házszabályra hivatkozva tavaly kitiltatta a - más különben a kutyának nem hiányzó - elektronikus médiumokat a parlament folyosójáról (is). Az a tény, hogy ez a kitiltás (természetesen teljesen véletlenül) közvetlenül azután következett, hogy egy egyébiránt semmirekellő "kereskedelmi" tévé rejtett kamerás felvételeket készített a tiltott helyen dohányzó, és így a saját maguk által hozott törvényeket azon melegében áthágó parlamenti képviselők tömegeiről, nyilvánvalóan csak a sors fintora, - huncut az, aki eme tömeges (terrorszervezetben :-) ) elkövetett szabálysértések és a kitiltás között bármiféle összefüggést keres. Sólyom László alkotmánybírói működésének alapelve a "láthatatlan alkotmány" állítja az Index.hu, mások szerint nehéz természetű jogtudós (Reggel.hu), mindenesetre eddig nem igen forszírozta, hogy legyen esetleg egy látható és használható alkotmány is a változatosság kedvéért - utóbbi az EU-ból való kilépésig már csak teoretikai szempontból lehet érdekes. Mindenesetre a politikai-gazdasági vezetésről az egész köztársasági elnök poszt lejáratás éppúgy bizonyítványt állít ki, mint azt, hogy az ilyesmiről nem a választók döntenek - ez a bizonyítvány azonban a 15 éve folyamatosan, évente többször megbukó "grémium" számára éppúgy nem oszt vagy szoroz, mint bármi más, aminek levét választóik és képviseltjeik lesznek kénytelen (jelen képzavarral egyetemben) meginni. Mindenesetre kénytelenek voltunk egy műanyag joghurt és egy eladósodásra felhívó reklám között meghallgatni, hogy a Fidesz milyen szimpátia szavazást végez, mely szerint a népesség nagyrésze Koppányt szeretné (korábban kellett volna felkelni ;-) ) köztársasági elnöknek (noha egyébként a világon senkit nem érdekel, mit szeretne a nép, meg egyébként is demagógia azzal még csak foglalkozni is), továbbá hogy az SzDSz márcsak azért sem, az MSZP dafke is akarja Kitiltós Katát a székbe, bebebes... ez pedig még elviselhetetlenebbé tette a Magyar Narancs és csatlósai által metasztázisokban az országra szabadított hivatásos demagógok és csökött agyvelejűek seregétől amúgy is szutykos mindennapokat (bár állítólag valamelyik kereskedelmi médium éjszakai szado-mazo valóságshowjához le fogja szerződtetni az egész bagázst a tyűde cinikus mega-para-kovács-sztártól a mega-settenkedő-bakáts-sztáron át poszt-jeszenszky-liberalis-seres-sztárig, és akkor már csak annyi kell, hogy végre-valahára ne csak Bush-ék agyában, de a valóságban is szerveződjön valami arab-perzsa-mohamedán terrorcsoport, és pont ott, pont akkor robbantson, mikor nevezettek valami nagy közös fejtegetésbe kezdenek, már csak a "szabad, szekuláris, autonóm egyénekben gondolkodás" kedvéért is). Ami a parlamentünket illeti...
"Álljuk körül és röhögjük ki!"
Aztan megfenyegettek minket a (http://index.hu/kultur/pol/proart050629/) a ProArt szerzői (vagy inkább kiadói) jogvédő csoport sajtó félretájékoztatóján, hogy ha másolt cd-ket, letöltött ogg-okat, wma-ket és mp3-kat hallgatunk, használunk, akkor egyszerre csak üresen, dalok nélkül jelennek meg a cd-k (ami ugyebár ezek szerint ezt jelenti, hogy már csak a kiadókra és marketingesekre lesz pénz, a szerzőkre és előadókra nem), és elbúcsúzhatunk sok egyéb mellett a Nox-tól, a TNT-től, Zsédától, Döglégy Zolitól és Kozsótól. Hát... lévén, hogy a magáncélú másolás a cd-k árába épített szerzői jogi "adó" alapján de facto legális, és figyelembevéve a kecsegtető lehetőséget, itt a nagy alkalom, hogy megszabaduljunk a fentebb - a teljesség igénye nélkül, sőt esetünkben igénytelenséggel - felsorolt előadóktók, szóval feleim, másoljatok, amit csak tudtok, aztán ha az elárvult szomorú kiadók elszegényednek, hát...
"Álljuk körül és röhögjük ki!"
Sok egyéb mellett Ferenc megindult az 100 lépésén (némileg előnyben van a lányomhoz képest, aki még csak a gurulásnál tart), például egyik nap kitalálta a szakmai csapat, hogy ezentúl, ha eladjuk a féltve őrzött Emergency House (:-) na erre emlékszik még valaki?) lemezgyűjteményünket apróhirdetés útján, hát 4 % TB-adót kell fizetnünk. Másnapra persze ezt visszavonták, ráadásul körmönfont módon, megint mi voltunk hülyék, mert rosszul értettük, ők nem úgy értették, ahogy mi értettük, és ha úgy értették volna is, meg kellett érteniük, hogy mi úgyis félreértenénk, úgyhogy inkább nem is úgy értették. Mindenesetre a két időpont (a félreértés és a visszavonás) között gyorsan meg is tudtuk, mire tudja az állam felhasználni a TB-adóból származó többletbevételt, országgyűlési képviselőink ingyenes cigaretta-leszoktató kampányban vesznek részt, melynek során azon nyertesek, akik tanúkkal, orvossal, Szili Katalinnal tudják igazolni, hogy bár korábban füstöltek, mint a gyárkémény, most már hónapok óta nem gyújtottak rá, elutazhatnak a TB felajánlásával valami távoli szigetre kipihenni a nemdohányzással járó fáradalmakat.
Nem tudjuk nem észrevenni a kínálkozó lehetőséget, miszerint megvalósul álmunk, és ez a banda - mégha a mi pénzünkön is - elhúz arra a távoli szigetre, és ott is marad, mindössze annyi a dolgunk, hogy egyirányban, csak odafelé induló járatokat biztosítsunk, hogy minden hasonlót is száműzhessünk végre.
Csak indulhatnának minél hamarabb: fáj a hasunk a röhögéstől.
2005. 06. 30. 10:51:52
Írások
Fórum
Egyebek
|
Gentoo |
(Leírások, súgók, hogyan-ok) |
|
|
|