USA es csatlósai vs. Afganisztán és Irak

Mindennapi holocaust

A mintegy 60 évvel ezelőtt eseményekkel kapcsolatos visszaemlékezések részben a kerek szám, részben a Sorstalanság című film marketing kampányának hála megszaporodtak az utóbbi időben (Ferencnek üzennénk, hogy hazánkban nem volt fasizmus, volt náci megszállás, pár hónap nyilas uralom, de olaszok nem). Bár egy Bush-közeli amerikai ügyvéd ma valószínűleg azzal morbid érveléssel védené Hitlert, hogy az megsejtve a későbbi Izrael állam agresszív és emberiségellenes bel- és külpolitikáját, megelőző csapást mért a zsidóságra; továbbá a Kertész Imrével készített interjút 1 perces reklám erejéig sikerült bár olyan debil módon megvágni a balfék szerkesztőknek, hogy egy mondaton belül ellentmondásba keveredik (a mai fiatalság nem is tudja, mi az a holocaust, úgyhogy el kell nekik mondani - ugyanakkor az emberiség sosem fogja elfelejteni); ráadásul tény, hogy nincsenek megemlékezések a magyarságot ért hasonlóan embertelen és súlyos csapásokról (Lech-mező, tatárjárás, törökdúlás, Habsburg rémuralom, Trianon), mi még sem ezt vennénk górcső alá. Inkább megnéznénk, hogy is néz ki a mai tömegpusztítás, hogyan is követnek el napjainkban háborús bűncselekményeket - hazánk részvételével.

Még akkor is feltűnik az embernek, ha csak legkönnyebben hozzáférhető néhány bulvár-terméket (mint például Népszabadság, Magyar Hírlap, Magyar Televízió, TV2, RTL Klub, Index.hu, stb.) lapozgatja át, hogy a - hivatalosan bő másfél éve véget ért - háború nem áll valami fényesen az USA és csatlósai számára. A furcsa csapatmozgások, a helyszínekre küldött mind növekvő számú ember és hadianyag, az orosz rulett számba menő közlekedés (a sutyiban, parázgatva helikopterezgető megszállók sokkal inkább emlékeztetnek konspirálgató felkelőkre, partizánkodó vesztesekre, mint a háború nyerteseire), az olajbiznisz elnyúló pauzája arról árulkodnak, hogy nincs minden rendben a "szövetségesek" számára.

Pedig semmi sincs rendben.

A megszállók katonai helyzete leginkább az orosz hadsereg első világháború elején lezajlott ön-összeomlasztását idézi, igaz az jóval gyorsabban, néhány hét alatt ment végbe. A főbb szimptómák azonban hasonlóak, káosz, hatalmas veszteségek, ellentmondó központi parancsok, láthatatlan, mitöbb megtalálhatatlan ellenség.

Az orosz hadsereg az I. világháborúba felettébb sietett belépni, olyannyira, hogy a cár a sorozások végét sem várva meg, útnak indította seregeit Poroszország ellen. A több mint 1000 kilométer mélyen az ellenfél területére hatoló orosz csapatok gyorsan haladtak előre, katonai szempontból értékelhető ellenállás nélkül, mitöbb egyenesen nem találták a németeket. Az egyre növekvő ellátási és kommunikációs útvonalak végén menetelő seregek irányítói egyre ellentmondásosabb információkat kaptak a többiekről, és egyre kapkodóbb parancsokat a vezérkartól. Mivel az ellenfelet nem találták, így különböző teóriák születtek a különböző szintű irányitási részlegeken a németek hollétéről és taktikájáról. A parancsnokság a helyszíni ismeretek hiánya és ellentmondásossága, továbbá az ellenfél tevékenységéről feltételezett elméletek alapján különböző átkaroló hadműveleteket és harapófogokat, kiszorító manővereket tervezett és adott parancsba, amelyek a fronton lévő seregek állandó, felesleges, adott esetben oda-vissza mozgatását eredményezték. A németek azonban nem voltak ott, ahová az orosz vezérkar tervezte őket, így nem is zárult be köröttük a gyűrű. Az orosz egységek kimerültek, felszerelésük leamortizálódott, az eredmény nélküli fel-levonultatások aláásták a morált, ráadásul a front méretei és a logisztikai problémák miatt egymással keveredtek súlyos harcokba. A németek nem vonultattak fel látványos főerőket - más kérdés, hogy ez nem feltétlenül tudatosan alakult így -, viszont az oroszok mit sem sejtő, magukat biztonságban érző, ide-odavonulgató egységeit kisebb német egységek oldalba, hátba támadták, és szétverték vagy súlyos veszteségeket okoztak neki, mielőtt az hadrendbe fejlődhetett volna. Néhány hét leforgása alatt az orosz sereg anélkül omlott össze, hogy méreteihez képest számottevő harcicselekménybe bocsátkozott volna.

Az amerikai és csatlós seregek helyzete hasonló Afganisztánban, vagy Irakban. A katonai okokból - dezinformáció - sajtóban csodafegyverként beállított technikai felszerelés a valóságban már közel sem ennyire legyőzhetetlen, a műholdas nyomkövetésnek még a homokvihar is betesz, a kommunikációs eszközök bedöglenek, a terepet nem bírják, ráadásul azok a jelentések, amelyek alapján működniük kéne, teljesen megbízhatatlanok. A csapategységek mindegyike minden ponton felderítőnek minősül, az ellenfél bármikor, bárhonnan támadhat. Miközben az utánpótlás a megszállók egységei számára állandó gondot jelent, a felkelők mintegy a porból is megélnek. Még a legkiemeltebben biztonságosnak ítélt támaszpontok (ilyen a bagdadi amerikai központ Szaddam Husszein birtokán) is folyamatos, állandó rakétatámadásoknak vannak kitéve immáron évek óta, a szállítóegységeket ki-, a helikoptereket és repülőket lelövik, a csúcstechnológia csődöt mondott, noha a felkelők felszerelése messze elmarad a megszállóké mögött. A támaszpontokon tehát állandó rettegés az ismeretlen támadóktól, rakétázóktól, onnan kilépve, mint egy vitorláshajóval a viharos tengeren, bármikor, bármi történhet, és többnyire történik is. A bolyongó csapatok helyzetét is nehéz meghatározni, emiatt állandóak a baráti tüzek, már az első pillanattól kezdve jelentős veszélyforrás volt a másik, hibásan azonosított bajtárs.

Ugyanakkor az ellenállókra mért csapások teljesen eredménytelenek. Mind az afgán, mind az iraki csapatok (itt nem a kollaboránsokról, hanem barbár megszállók ellen küzdőkre utalunk) az első pillanattól kezdve az ellenség felőrölésének taktikáját alkalmazzák, kiváló eredménnyel. A kezdeményezés, a háború és így az ország irányítása egyértelműen az ő kezükben van, még 2004. elején úgy itélte meg a Pentagon, hogy az ország mintegy 1/3-át ellenőrzik az amerikai csapatok, nos ez a már akkor is optimista (hamis) becslés mára már végképp illuzórikus kép a valós állapothoz képest.

Nagyon jól érzékelteti az ellenőrzés hiányát az olajbázis felügyelete. Irak kitermelő, finomító és vezetékrendszerének kb. 30 %-a van az USA és csatlósai kezén, de még ezen a területen is, az elmúlt közel 2 évben mintegy 300 szabotázs-akció történt, így eddig gyakorlatilag egy deci olajat sem sikerült kitermelni. Viszont a környéken statáriális állapotok vannak, még a közelbe merészkedő gyermekeket, állatokat is felszólítás nélkül lelövik. (Általánosan jellemző, hogy a megszállók a polgári lakossággal szembeni kegyetlenkedést és mészárlást legalább annyira kedvelik, mint a közelmúltban elhíresült amerikai tábornokocska az emberekre való lövöldözgetést (http://www.nol.hu/cikk/350723/), ne higgyük, hogy ő az egyetlen ilyen degenerált, sokkal inkább ő az átlag.)

A hosszan elhúzódó katonai kudarc természetes velejárója a szolgálat elől Kanadába menekülők, illetve a "harctérről" dezertálók óriási, és egyre növekvő száma, a fronton szolgálók közötti magas öngyilkossági arány és gyakoriak a közveszélyes pszichés elváltozások is. Csak 2003-ban kb. 40 amerikai katona lett öngyilkos az iraki fronton (ez a szám azóta folyamatosan és egyre nagyobb léptékkel nő), ami kétszerese az amerikai átlagnak. A pszichés elváltozások, depresszió, skizofrénia, üldözési mánia is riasztó méreteket öltött, szintén csak 2003-ban öt afganisztáni "veterán" gyilkolta meg hazatérése után szeretteit, feleségét, gyerekeit, ez a tendencia is növekszik megállíthatatlanul.

Erről természetesen sem az agyoncenzúrázott iraki, sem a hasonlóan (kormányzati és üzleti érdekcsoportoktól) "szabad" liberális nyugati média nem tud(ósít). Ahogy teszem azt a magyar nagykövetség damaszkuszi átköltözése sincs ugyebár semmiféle kapcsolatban azzal, hogy Irakban háború van, és nem a megszállók állnak nyerésre. És persze az is csak mese, hogy a valóságban még a 35 %-ot sem érte el az elektori (!) részvétel a "demokratikus" választásokon, szemben azzal amit a média állít.

(A liberális médiumok szakmai nulla mivoltának (és általában a liberális médiapiac elmélet baromságának és csődjének) legjobb bizonyítéka, hogy senki, sem a CNN, sem a MSNBC, sem a BBC, sem a többi magát profinak hívó, de valójában amatőr bulvár hírügynökség sem kaparászgatta meg anno az amerikai háborús indokokat, sehol sem akadt egyetlen - egyébként sajtó és szakmai szempontból alapvetően és minimálisan elvárható - tudósítás, hír, riport, publicisztika sem, amely felvetette volna, hogy teszem azt Irak sem tömegpusztítófegyvereket, sem terroristákat nem tart, szemben mondjuk Izraellel, vagy az USA-val, amely annál inkább használ ilyeneket. Nem merült fel a mai napig egyikükben sem, hogy a megszállók és vezetőik éppolyan háborús bűnösök, mint a nácik voltak a II. világháborúban, és épp annyira rászolgáltak a tárgyalásra és elítéltetésre, mint korábbi német kollégáik. Kb. hacsak ennyire ismernénk is őket már az kellene mondanunk, nem tekinthetjük ezeket a hírforrásokat kútfőnek, sőt a valószínű az, hogy amiről tudósítanak, az nem igaz, amit cáfolnak, vagy elhallgatnak, az viszont annál inkább. Hír és információérték, megbízhatóság, objektivítás és hivatás szempontjából messze alatta maradnak a városi csatornahálózatok tartalmának. Az olyan teljesen beszámíthatatlan (lelkiismeretlen?) "szakemberekből" álló teljesen beszámíthatatlan (lelkiismeretlen?) gyülekezetre, mint a "nagytekintélyű Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete" (http://www.iiss.org) és társai meg már nem is tudunk jelzőt találni, az előbbi médiumok pedig képesek rá kútfőként (!) hivatkozni. (http://ma.hu/page/cikk/ab/0/14947/1))

A jövő sem rózsás a meglehetősen nehéz helyzetben lévő "szövetségesek" számára, hogy miközben a soraikban a veszteségek miatt támadt űrt folyamatos toborzással és csapatátirányítással is alig-alig lehet befoltozni, addig az ellenállás egyre nő, a honvédő katonák a lakosság önkénteseiből kerülnek ki, nem kell őket toborozni, a megszállók viselkedése és léte elvégzi beszervezést és a mozgósítást.

2004. január 8-ig a hivatalos adatok szerint 500 amerikai katona halt meg a háborúban, és mintegy 2-2300 sebesült meg. Ehhez képest csak németországi Landstahl katonai kórházba - amely a megszálló amerikai csapatok egyik helyi bázisánál van - 2003. novemberéig mintegy 12.000 sebesült került, és kb. 2000 meg is halt, további 8000 pedig már nem lesz újra hadrafogható állapotban. Az amerikai katonai kórházak éppúgy zsufolásig teltek sebesültekkel, mint a megszállt és csatlós államokban lévő támaszpontok kórházai. A valóságban már 2003. őszére a 2001. októbere óta folyó háborúban az USA anyag- és emberáldozata nagyobb volt, mint a vietnami háború első három évében összesen.

Az USA és csatlósai veszteségei óriásiak, nem véletlen, hogy szigorú katonai cenzúra felügyeli az erről kikerülő adatokat. Általánosan és túlzás nélkül elmondható, hogy 10 megszálló katona halálára "jut" egy partizán halála. Ennek oka a taktikai és stratégiai káoszban is keresendő. Ugyanakkor az is tény, hogy a megszálló csapatok - részben utasításra, részben tehetetlen dühükben - módszeres népirtást folytatnak, így fenti arányhoz hasonlóan minden megszálló katona halálát mintegy 10 civil (főként nők és gyerekek) bestiális meggyilkolásával próbálják ellensúlyozni. A fékeveszett, kétségbeesett pusztítás nem meglepő, ha megtekintjük csak az idén februári "szövetséges" veszteséglistát - amely igazából egy teljesen átlagos hónap eleje (a lista nem tartalmazza a kollaboránsokat, a sebesülteket, a fogságba esetteket, öngyilkosokat, (bizony, még a híres tengerészgyalogosok is megadják vagy megölik magukat!), a szállítójárműveket és más katonai kiegészítő egységek veszteségeit):

(Az adatok különböző források összevetéséből származnak, a teljesség igénye nélkül néhány: http://www.aljazeera.net, http://www.bbc.com, http://www.pentagon.gov, http://www.washingtonpost.com, http://www.empiriamagazin.com, http://www.jpost.com, http://www.freearabvoice.org, http://www.uruknet.info, http://www.cnn.com, http://www.indymedia.org, http://www.iraqwar.ru stb. Ehhez tartozik, hogy fentebb leírt okok miatt kútfőket fenntartások nélkül nem fogadunk el.)

2005. február 1: 23 katona halt meg, 5 harckocsit kilőttek. 2005. február 2: 13 katona halt meg, 3 harckocsit kilőttek. 2005. február 3: 79 katona halt meg, kilőttek 7 harckocsit, 1 helikoptert és 1 felderítő repülőgépet. 2005. február 4: 18 katona halt meg, 2 harckocsit kilőttek. 2005. február 5: 25 katona halt meg, kilőttek 5 harckocsit és 1 helikoptert. 2005. február 6: 80 katona halt meg, kilőttek 9 harckocsit. 2005, február 7: 75 katona halt meg, kilőttek 14 harckocsit és 1 helikoptert. 2005. február 8: 45 katona halt meg, kilőttek 1 helikoptert. 2005. február 9: 83 katona halt meg, 7 harckocsit és 1 helikoptert kilőttek, felrobbantották a bayji-i gázvezetéket. 2005. február 10: 14 katona halt meg, 4 harckocsit kilőttek. 2005. február 11: 42 katona halt meg, 1 helikoptert kilőttek (Rumsfeldre és az őt fogadó bázisra a látogatás alatt 36 SAM-7 rakétát lőttek ki a felkelők, úgyhogy az igen sietősen zajlott le). Ez 11 nap alatt összesen 497 halott katona, 56 kilőtt harckocsi, 6 helikopter és 1 repülőgép (a statisztika-mániásoknak: naponta átlag 45 katona esik el, 5 harckocsit és két naponta 1 helikoptert vesztenek a megszállók - ha ebből szoroznánk vissza, akkor 2003. március 20. óta Irakban a "szövetségesek" körülbelül 32 ezer katonát, 3500 harckocsit, 350 helikoptert és 80 repülőt veszthettek, ehhez jönnek a dezertőrök, a kapitulálók, az öngyilkosok és a sebesültek). Még akkor is durva, ha elfelejtjük, hogy ugyebár 2003. április 9. óta vége a háborúnak, vagy mi, és figyelembe vesszük, hogy ez csak az iraki front adatait tartalmazza, az afgánét nem. (A Honvédelmi Minisztérium adatai szerint 36 amerikai katona halt meg 2005. január 26-án, ami eddigi legnagyobb egy napra eső amerikai veszteség, a háború kezdete óta 1417 amerikai katona vesztette életét (http://www.honvedelem.hu/cikk.php?cikk=18989&next=). Ezen a napon ar-Rutbah-nál SAM-7-es rakétával lelőttek egy amerikai helikoptert, 31 tengerészgyalogos halt meg; al-Anbar-ban tűzharcban meghalt 4 tengerészgyalogos, Samarránál felrobbantottak egy utánpótlás szerelvényt, 12 katona halt meg; Abu Ghuraybban (Bagdad) kilőttek egy Bradley harckocsit, 3 katona halt meg, ugyanitt tűzharcban további 7 katona, RPG 7-essel kilőttek még egy Humveet, 2 katonát ölve meg; Hit-nél Strela rakétával lelőttek egy Apache helikoptert; - összesen 59-en haltak meg, valamennyien amerikaiak. Ezen kívül kilőttek 3 brit harckocsit al-Basrahban 5 brit katona halt meg; és felrobbantottak 1 ausztrál harckocsit Bagdadban.)

Az is érdekes lehetne az avatatlan polgár számára, hogy Irak legújabbkori történelmének legkegyetlenebb és elnyomóbb diktatúrája jött létre az amerikai invázióval, jelenleg kb. tízszer annyi politikai foglyot őriznek Irakban, mint a Szaddam Husszein legnagyobb tisztogatásai idején. A bánásmód sem rózsás, ha Husszein börtöneinek állapotát a nácikéihoz hasonlították, akkor a megszállók börtöneitől, módszereiről, kínzásaitól és kegyetlenkedéseitől (akárcsak az izraeliekéitől), a náciknak is lenne mit tanulniuk. Bár legnagyobb ismertségre a guantanamói és abu ghraib-i haláltáborok tettek szert, a többi börtön sem marad el mögöttük, és persze Dachau, vagy Auschwitz mögött. Guantanamón, ahol 10-15 éves gyerekeket is fogva tartanak minden jog, és rend nélkül, 2001 és 2003 között kb. 40-en követtek el sikeresen öngyilkosságot (a próbálkozók száma ennek többszöröse lehet), noha a körülmények a náci haláltáboroknál és a szovjet gulág-oknál is kevesebb lehetőséget kínálnak ilyesmire (egész nap sötétben. csuklyával a fejeden, megkötözve állsz, vagy térdelsz, közben megerőszakolnak, lehuggyoznak, össze vagy éppen agyonvernek, kisérleteznek rajtad, állatokkal tépetnek szét, vagy éppen célba lőnek rád). Az amerikai táborokban még annyira sem kell elszámolni az ember élettel (nemhogy jogokkal!), mint a náciknál kellett. Már 2003 nyarán a Nemzetközi Amnesztia Bizottság, a Vöröskereszt, ill. más karitatív szervezetek fényképekkel is illusztrált tiltakozásokat küldtek a megszállóknak, leírva 50 esetet ahol foglyokat halálra kínozták, és további esetek százait, ahol a kómába juttatták, öngyilkosságba, őrületbe kergették, örökre rokkantá tették. Semmiféle változás nem történt, mint ahogy a kb. 1 évvel később kirobbant fogolykínzási műbalhét követően sem - utóbbi adatai talán a 10 %-át sem fedték le a valóságnak, és mivel a bánásmód részben parancs, részben ajánlott, így a mai napig sem változott semmi. Körülbelül 100-150.000 embert tartanak így fogva - és persze ne felejtsük el, hogy a fogvatartásuk még akkor is jog- és emberiségellenes lenne, ha tejben-vajban fürösztenék őket. Így azonban... Tény, hogy a "visszaélések" egyáltalán nem néhány kiskatona túlkapásai, szisztematikusan, mindenhol, és parancsra végzik el ezeket, megtalálva persze benne a maguk örömét.

Erről - hogy csak egy kevésbé durva kínzási módot említsünk, a meztelenre vetkőztett fogoly (nő vagy férfi) végbelébe (esetleg vaginájába) seprűt, vagy széklábat dugunk, és "meghajtjuk, végre egyszer rendesen", no ez ám a klassz - Rush Limbaugh, az egyik legismertebb - mi úgy mondanánk: szélsőséges - kormánypárti rádió kommentátor úgy véli: a fiúk csak szórakoztak egy kicsit, leeresztették a gőzt. Aha.

Az persze tény, hogy Iraknak és Afganisztánnak semmi köze a - virtuális, és valóságban az Izrael, USA, stb., vagy még inkább a globális gazdasági érdekek által szervezett, fenntartott és működtetett - terrorizmushoz, tömegpusztító fegyvere is csak akkor volt, ha Izrael, vagy az USA a területére hurcolta (lőtte). Ugyanakkor 2004. kora tavaszán a dél-iraki kikötőket felhasználva az USA nagy-hatótávolságú rakétakilövők felszereléseit szállította Irakba, és azóta vélhetően a telepítéseket is befejezték. A mi tippünk Irán, bár Szíria is elég necces, de adott esetben akár Irakra is lehet lődözni, pl. a kurdokra, de alapvetően akárhová, a megszállók által elkövetett háborús bűnök lajstromában ez csak egy paraszthajszál lesz, márpedig ilyen, vagy kevésbé súlyos bűnökért 1945. után kivégzés, katonai megszállás, ország felosztás, gazdasági szankciók jártak, kérdés, hogy mikor következik be ez az USA esetében.

A jelenleg folyó háborúnak célja ugyanis maga a háború, nem érdemes tehát abban reménykedni, hogy valamiféle érdek, vágy, ötlet, terv megvalósítása után az USA és csatlósainak barbár hordái megjuhászodnak. Mivel az sem valószínű, hogy Bush, Rumsfeld és társaik nemzetközi törvényszék elé kerülnek, és bitón végzik, az USA által exportált brutalitás (amely egyúttal azt is bizonyítja, hogy a XX. század mindhárom társadalmi rendszere, a nemzetiszocializmus, a kommunizmus és a polgári demokrácia egyaránt embertelen elnyomó rendszer) megszűnése az USA és az amerikai polgári lakosság jelentős részének pusztulásával esik majd egybe. Érdekes probléma lenne politológiai és szociológiai szempontból a lehetőségek elemzése, mikor következhet ez be, milyen részekre esik szét az Egyesült Államok, illetőleg milyen megszállási zónák alakulnak ki rajta, stb., ehhez azonban mértékadó és alapos helyismeret, továbbá objektív szakemberek szükségeltetnének - a fennálló rend ezeket azonban elhallgattatja.

És ami a legszomorúbb, az erős alliteráció az I. világháborúval. Mivel az amerikaikat nem lehetett megfékezni a józan ész, és érzelem eszközével, a békepártiak is a háború támogatóivá válnak, hiszen egyetlen lehetőségük az alakuló szír-iráni-koreai szövetség (és atomhatalom) támogatása. Az Unió lófütty, miközben saját olajforrását az USA szétveri, ő csóválgatja a fejét, vagy éppen aktívan közre is működik abban. Kína lehetne a mérleg nyelve, hiszen vele (és az oroszokkal) az USA nem merne megkockáztatni egy helyből vesztes konfliktust, Kína azonban nem avatkozik közbe. Valószínűleg felkészül inkább saját majdani megszállási zónáinak felügyeletére.

A volt USA-ban.