Terrorizmusról mindenkinek

A Brazil megoldás 1. rész

Az új modernkori mítosz és ellenségkép, a nemzetközi terrorizmus (baloldaliaknak) és világterrorizmus (jobboldaliaknak) nyilvános születésnapja 2001. szeptember 11. Gyújthatnánk kis gyertyákat a tortára, de ennél nyilvánvalóbban pompázatosabb, nagyobb szabású és a világ minden televíziós csatornáján közvetített ünnepségek voltak az USA-ban, a legnevesebb üzleti, politikai és produceri körök aktív közreműködésével. Úgyhogy mi inkább mögé néznénk ennek a dolognak, ami persze egyetlen józan gondolkodású ember számára nem okoz meglepetést, de nem is hinnénk, mennyien vannak, akik nem így gondolkodnak. Tudjuk persze a média hatásvizsgálat jelenleg érvényes ún. 5. paradigmáját: a média inkább megerősíti, mint megváltoztatja a nézeteket. De azért csak írunk. Semmi sem tart örökké. A paradigmák sem.

Mielőtt hozzálátnánk, szeretnénk leszögezni két kiindulási pontot, amelyek alapos aláttámasztást jelentenek érveinknek.

1. Az ún. "fejlett" világ liberális demokráciái valójában oligarchikus társadalmak.

2. Az ún "fejlett" világ , mint a haladás és a fejlődés zászlóvivője, valójában csak önhitegető mítosz.

Két kemény állítás, nyilvánvalóan kezek csapnak a magasba, lökdössék le a szónokot a pulpitusról, ez vagy fasiszta, vagy kommunista, vagy anarchista, vagy terrorista, vagy antiszemita (a 1791-re várjuk az Önök ötleteit -ta ragra végződő szitokszavakból)! Azonban a fentieket nagyon komolyan gondoljuk, és röviden meg is indokoljuk.

1. Az ún. "fejlett" világ liberális demokráciái valójában oligarchikus társadalmak.

Minden adott ehhez az állításhoz. Vizsgáljuk csak meg közelebbről.

Értéktelen teljesítmények misztifikálása.

Két olyan "teljesítmény" is van társadalmunkban (sok egyéb mellett persze), amit túlzó mítosz vesz körül, egyre inkább érdemtelenebbül. Az egyik a felsőfokú végzettség misztifikálása. A felsőoktatás szigorúan szakmai színvonala talán emelkedőben van (ámbátor két területen saját közvetlen és nagyszámú tapasztalataim folytán kétségbe vonnám: informatika, kommunikáció), azonban az értelmiség képzése sajnos meredeken ível lefelé. Tehát igazából szakbarbárképzés folyik, igen erős hitoktatás, bizonyos materialista (netán protenstáns, hogy a nyugati egyetemeket se felejtsük) elvek alapján. Megdönthetetlen paradigmák emelkednek, rögzítetnek a magolós (?) diákok elméjébe, mintha a tudomány valami kőoszlop volna, és nem pedig egy állandó megújuláson, fejlődésen, önkorrekción alapuló folyamat. A média, a politika, a gazdaság pedig a ködös olympos-ba emeli a végzetteket. Például egy közvéleménykutatás eredményeinek értékelésekor külön csoport a felsőfokú végzettséggel rendelkezők kasztja, és ez a csoport érdekes módon mindig a legfőbb, hivatalos tan őszinte híve. Nem antiszemita mikor nem divat (mondjuk ebben az országban ki a fene antiszemita emberek? ez egy zöldség! Anticionizmus, Izrael politikájával szembenállás, nos az bizony van (mint ahogy Európa lakóinak többsége is anticionista), de ennek semmi köze az antiszemitizmushoz. Antiszemita az, aki a semita népek tagjait utálja odatartozásuk miatt. Ilyen népek pl. a zsidók és az arabok. Tehát ha valaki antiszemita, az mondjuk Izrael.), globalista mikor az a főcsapás, stb. Pedig a szemlélet sajnos elég gyenge lábakon áll. Hogy éljünk egy példával is... Furcsamód a Magyar Narancs gondozásában jelent meg jópár éve P. J. O'Rourke: Vakáció a pokolban című könyve. A szerző a Rolling Stone magazin külpolitikai tudósítója, ebben a könyvben megjelent tudósításai környezetét :-) írta le, néhány kissé anekdotikus anyagban.

Az egyik cikkben arról ír, hogy valahol Libanonban egy kézifék-hibás bérelt autóval döcög felfelé egy emelkedőn, mikor megállítja egy szír katona, és felszólítja, szálljon ki, nyissa ki a csomagtartót, hogy ellenőrizni lehessen, szállít-e fegyvert, kábítószert. Hősünk közli, hogy nem lesz könnyű, a kézifék működésképtelensége folytán vissza fog gurulni az autó, ha kiszáll. A szír katona rövid töprengés után javasolja, hogy cseréljenek helyet, ő addig beüli a kocsiba és nyomja féket, hősünk pedig menjen hátra, nyissa ki a csomagtartót, és ellenőrizze, van-e a saját (bérelt) kocsijában fegyver vagy kábítószer.

Eddig a történet. A Magyar Narancs (felsőfokú végzettségű) törzsközönsége nyilvánvalóan jót derül a szír katona ostobaságán, és a főhős humoros előadás módján. Nézzük meg azonban kicsit jobban, mondhatnók, mérnöki igényességgel (talán a mérnökök, a műszaki értelmiség az, amely kevésbé sínylette meg az elmúlt évek fokozatos hanyatlását a felsőoktatásban). Még Magyarországon is vannak települések (főként apró, aránylag kis forgalmú falvak) ahol az emberek terményeiket (gyümölcsöt, zöldséget) felügyelet nélkül, akurátusan csomagolva akár, az út szélén hagyják, mindössze egy kis becsületkassza, meg egy árcédula figyelmezteti az arra járókat: vegye, vigye. Ez is milyen mókás ugye? A sok ostoba ember, aki kinn hagyja az áruját, és a másik sok ostoba, aki, mikor elviszi, ott leszurkolja érte a kiírt összeget. Ostobák. Ahelyett, hogy elvinnék az egészet fizetés nélkül, aztán valahol meg eladnák. Éppúgy, ahogy nálunk szokás, ahogy mi szoktuk egymás közt, miután alaposan kiröhögtük az ilyen naív, ostoba, életképtelen lényeken. Hát igen. Ha megvizsgáljuk józan paraszti ésszel, bizony a kisfalvak lakóinak és a szír katonának az őszinte és jóindulatú magatartása a követendő példa, a Mancs olvasók reakciója és gondolatai bizony a megvetendők, de legalábbis megmosolyogni valók. Ez az alaposság az amitől például értelmiségi az ember. Ez a fenti csoportban unikumnak számít, a "nagy többség" gyorsan marginalizálja is az efféléket (demagóg! pfuj!). (Mielőtt valaki belekeverné Libanon esetét Tóth Marival, a fenti példának semmi köze nincs jelen pillanatban a néhai libanoni polgárháborúhoz, szóval nem elmélkedni rajta, mert akkor már épp csak mindnyájunk nagy Aczél Endréje hiányzik és Bede Márton, aki ugyan kőfalak mögött lakik, mégis okosabbak nála a magyarok lovai, vagy mi...)

A másik a nyelvtudás misztifikálása és elsorvasztása.

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Ez a gondolat alapvetően simán beillene a Subbacultcha magazin Lila álbölcsességek rovatába is. Minden további elemzés nélkül csak egy benyomás: a reggeli reklámkitöltő beszélgetős műsorban meghívott mittoménmi foglalkozású magyar anyanyelvű cicabogár a nyelvtudás hi-he-tet-len fontosságáról beszél (eg.: angol), mindezt olyan anyanyelvi pongyolaságokkal, ami azt feltételezi, hogy valami fejlett fordítógép lehet, feltételezhető emberi értelem és képesség nélkül (már ti. ha a dekoltázs és a combok nem számítanak képességnek). Kedvenc fordulata az "örömet okozni" kifejezés, amiben az a szép, hogy az égadta világon semmit sem jelent, mivel magyarul ilyen nincs. Örömet ti. szerezni lehet, okozni csak bosszúságot, pl. ilyen hülyeségekkel. A nyelvtudás oltárán feláldoztatik az anyanyelven túl a nyelv értés és az írásképesség is, de ez egy későbbi érv.

Anyagi, vagyoni, születési előjogok.

Bár a "fejlett" világban elvileg polgári demokrácia van, valójában ennek gyakorlati tartalma egy bagolyköpetnyivel sem haladja meg az athéni demokráciáét, sőt jobbára alulmúlja. (Az ókori Athénban a lakosság kevesebb mint 10 %-a részesült a döntéshozatalból, a "22-es csapdája" elv alapján csak felnőtt, teljes jogú, hímnemű athéni volt polgár, a teljes joghoz földdel kellett rendelkeznie Athénban, viszont földet csak az szerezhetett, aki polgár volt.) Igazából arról van szó, hogy periódusonként a választók kénytelenek megerősíteni, hogy a döntési jogukat feltétel nélkül átruházzák az ún. nevezett választásokon induló vagyonosabb rétegre. (Hiszen a választási propaganda finanszírozásához pénz kell, legutóbb az EU-s választást az ilyen vagy olyan adónkból (tekintve, hogy a hirdetések árát a termék megvásárlásakor mi fizetjük, lévén az nettó fogyasztói ár mintegy 25-45 %-át zabálja fel a marketing, anélkül, hogy a kutya igényt tartana rá) fenntartott médiumok úgy vezették le, mintha a parlamenti 4 párton kívül nem is indulna más, hogy csak egy példával éljünk.) Sőt, nem is kell a közvetlen átruházás, az urnához engedettek uszkve 30 %-a például a büdös életben nem, egy-egy esemény során pedig 55-85 %-uk nem ruházta át a döntési jogát négy évre senkire (tetszik tudni, lehangolóan pocsék a választék) - de ettől függetlenül a jog átruházódott, hiszen hacsak 1 ember van aki ezt megteszi, azáltal azoké is oda van, akik nem tették meg. Mintegy két évvel ezelőtt a szánalmasan ostoba és/vagy arcpirítóan korrupt képviselőink egy része a kincstári tévé kerekasztal beszélgetésében homályosítottak fel arról, hogy miért nem lehet a szavazásokat az interneten keresztül, akár otthoni számítógépről lebonyolítani. Sajnos technikailag egyelőre nem megoldható, ez volt a konklúzió. Ha el is felejtem, hogy én magam TerraByte-okkal kompetensebb vagyok a kérdésben, mint a mindenkori magyar törvényhozás tagjai az elmúlt 1000 évben mindösszesen, akkor is derülnöm kell. Számítógépekről atomerőműveket, kórházi létfenntartó rendszereket, tömegpusztító fegyvereket, kommunikációs eszközöket, sőt parlamenti szavazógépeket is lehet tökéletesen működtetni, a tudomány sajnos csak egyetlen problémával megoldásával adós: hogyan lehetne a parlamenti választásokat technikailag megoldani? Zöldség ez uraim. Az ugyanis a rákfene, hogy ha már egyszer lehet szavazni hálózatba kötött számítógépekről, akkor mi szükség az egész szavazásra és a bakra ültetett politikai senkiházikra. Ennyi erővel ugyanis a polgárok dönthetnének közvetlenül minden kérdésben, és ez egyáltalán nem valami idilli álom. De erről egy külön tanulmányt szándékozok megereszteni "Önkirekesztő demokrácia" címmel. Térjünk tehát vissza a jelenlegi állapotokhoz. Az említett tyű, csuda demokratikus választásokon aztán elönti az embert a hablaty, mindenféle légből kapott és egymásnak ellentmondó demokrácia-teoretikai fejtegetés, teljesen alaptalan közgazdasági-varázslás, illetve történelmi visszahomályosítás. A valóban érdekes kérdésekről viszont mély csend van, vagy semmitmondó terelés. Példának okáért mit szólnak a választók ahhoz, hogy a bruttó magyar adósságállomány meghaladja a 100 milliárd dollárt (ez 1989 körül mintegy negyede volt a jelenleginek), és a hagyományosan kedvezőtlen kamatpiaci feltételek miatt egyre csak nő? Semmit nem szól. Nem is tud róla, s ha tudna se nagyon érdekelné. A saját hitelkészlete annál inkább, pedig az is csak a bruttó államadósságot növeli. Ehelyett olyan idióta marhaságokat hallgathat közgazdasági műtudományos köntösbe csomagolva, mint a liberálizált piac önszabályozó ereje, és kicsit olyan ettől az egész, mint egy demokratikus szépségverseny, egy csomó robot mozgású, gázos mosolyú fél-csinibabáról kell eldönteni, hogy melyik harmadik az első (copy by Hofi).

Virtuális ellenségkép

Mivel jelen cikk főként ezzel a problémával (a terrorizmussal) foglalkozik (majd), erre később térnénk vissza. (Lásd még: 1984, Brazil.)

Alacsony termelékenység.

A "fejlett" világnak minden marketing ellenére alacsony a termelékenysége. Egyfelől az egyes országok GDP-jébe gond nélkül beleszámolják a pénzügyi machinációk bevételeit, noha bruttó nemzeti összTERMÉKről van szó, a kamatorientált és osztalék bevételek azonban egyáltalán nem tekinthetők terméknek. A tény az, hogy a GDP közel felét (sőt van ahol még nagyobb részt) nem a termelés adja. Ami lefordítva azt jelenti, hogy az egyes termékek előállítása valójában minimum duplája a hivatalos értéknek. És ha tovább boncoljuk, akkor azt látjuk, hogy még a bevallott termék előállítási költség közel felét is valójában nem a termék előállítására, hanem a marketingre költjük. Odajutunk tehát, hogy 1 egységnyi költségű termék valós költsége 4 egység, és így szerepel a GDP-ben is. Tehát nem csak alacsony termelékenységről van szó, de egyben önámításról (vagy kreatív könyvelésről, ahogy tetszik).

Ökológiai pazarlás és rombolás.

Talán ezt sem szükséges bőven kifejteni. A világ legnagyobb szennyezőanyag kibocsátója az (a kyotó-i, szennyező-anyag kibocsátás korlátozásáról szóló egyezmény ratifikálásától természetesen elzárkózó) USA, és szorosan mellette foglalnak helyett a világ "legfejlettebb" (és egyben "legliberálisabb", "legdemokratikusabb" államai. Az ő létük elpusztítja a "fejlődő" világot is. Nincsenek megbízható értesüléseink a környezetszennyezés mértékéről, hisz az ezzel kapcsolatos pro és kontra dezinformálás fontos részét képezi a fogyasztásra serkentő marketingnek (Vegyen napvédőt, mert ózonlyuk van!, Vegyen Nyuszi-deot, mert ózonlyuk van! Igyon kólát, mert szennyezett a víz! Egyen műanyag-kaját, mert a természetes összefertőzi az felrobbanó atomerőmű!), azonban az allergiások egyre vészesebb ütemben növekvő száma jelzi, hogy valami nem stimmel, a szénhidrogének magas légköri koncentrációja egyértelmű, mi másért váltanának ki az őshonos növények pollenjei efféle immunválaszokat az emberi szervezetből, ha nem tapadnának rájuk a mesterséges szennyeződéseink, és nem öntenénk olajat a tűzre a(z eu-szabvány) műanyag zöldségekkel, gyümölcsökkel, minden mentes és szegény tejtermékekkel, a bélfal lecsiszoló növényi olajokkal, antioxidánsokkal, ízfokozókkal, E-xxx-kkel. Idetartozik még az ökológiai lábnyom problémája is. Ökológia lábnyom az az elméleti terület, amit egy embernek a mindennapi átlagos létéhez szükséges összes javak, illetve a termelődő kommunális hulladékok elfoglalnának (előteremthető és elfér). Amíg egy középosztálybeli amerikai polgár ökológiai lábnyoma (szerény becsléssel) akár több négyzetmérföld is lehet, addig egy afrikai bennszülött törzs tagja pár négyzetméteren "él". A bolygó mérete véges, ahhoz, hogy az említett a középosztálybeli polgár fenntarthassa saját életnívóját, az kell, hogy az afrikai bennszülött életnívója (a mi fogalmaink szerint) ne emelkedjen, hiszen csak az amerikai polgár (vagy másik bennszülött társa) rovására nöhetne. Ebből a szempontból vizsgálva meglehetősen illúzórikus abban reménykedni, hogy egy alsó- vagy középosztálybeli magyar átlagpolgár életnívója emelkedik például az EU-nak köszönhetően, hiszen a német középosztálybelinek esze ágába sincsen összébb húznia nadrágszíjat a kedvünkért.

Bürokrácia.

Azt mondtuk, az szocializmus maga volt a bürokrácia. Hát ma azt mondanák, a kommunisták semmit sem tudtak a bürokráciáról. A történelem eddigi legbürokratikusabb társadalmi rendszerét a "fejlett" polgári demokráciák prezentálták. (Lásd még: 1984, Brazil.) Kötelezően és önkéntesen :-) előírt minőségbiztosítási szabványrendszerek (ISO, HACCP, stb.), űrlapok, csatolások, szabadalmi eljárások, jogi útvesztők, engedélyek, kimutatások, prezentációk hálójában élünk, mindent körül kell biztosítani papírokkal megtámogatni, és persze a papírokat is papírokkal kell alátámasztani, és így végtelenségig. Egyik kedvenc abszurd képem egy áruházi készpénzes vásárlás. Amíg nem volt semmiféle hamisítás-gátló biszbasz a papírpénzben, tehát "könnyen" hamisítható volt, addig a pénztáros elvette, és visszaadott. Ma, mikor egyik fémszál éri a másik hologrammot, hogy minél jobban ellehetetlenüljenek a gonosz hamisítók, hát megnézegeti fénynél, átvilágítja UV-vel, lézerrel, meghajtogatja, megmorzsolgatja, mielőtt úgy dönt, képtelen felismerni igazi-e, vagy sem, úgyhogy jöhet a visszaadás. Hasonló ez a kórházi kartonozóban kiakasztott felirathoz: Rendszerünket számítógépesítettük, az ebből fakadó várakozásért, torlódásért szíves elnézésüket kérjük! Akkor meg mi a fenének az egész?

Mivel igazoltuk tehát, hogy oligarchikus társadalomban élünk?

Az értéktelen teljesítmény misztifikálása.

Nyelvtudás misztifikálása és elsorvasztása.

Anyagi, vagyoni, születési előjogok.

Virtuális ellenségkép (lásd később).

Alacsony termelékenység.

Ökológiai pazarlás és rombolás.

Bürokrácia.

Részünkről az állítás bizonyítottnak tűnik. Ha valaki ezt kevésnek érezné, vagy éppen hozzátenne, megteheti a Topicban. Mi pedig térjünk rá a másik kiindulási pontunk indoklására.

2. Az ún "fejlett" világ , mint a haladás és a fejlődés zászlóvivője, valójában csak önhitegető mítosz.

A fejlődést, haladást tulajdonképpen két alapvető mértékre szokás visszavezetni, ezek azok, amelyek a különböző civilizációkban és korokban is összehasonlíthatók. Az egyik az írásbeliség, amelyben mérni szokás egy társadalom fejlettségét, a másik a születésszabályozás. Vizsgáljuk hát meg ezeket.

Írásbeliség.

Az írásbeliség vizsgálata során mi magyarok speciális helyzetben vagyunk. A magyar szumír nyelv, a suméroknak (saját nyelvükön: kuh-mah-gar), az írás feltalálóknak tekintett nép rokona. A honfoglaló magyarság mintegy 100 %-ban írástudó, az akkori "fejlett" nyugat ezzel szemben teljesen analfabéta, még a papság sem igen tud írni, nem, hogy a nemesség (és végképp rabszolgák/jobbágyok), a scriptoriumokban a körmükre gyertyát égetők MÁSOLÓ-szerzetesek, vagyis ők maguk sem tudtak írni, viszont rajztehetségük és megfigyelőképességük kiemelte őket a késő-őskori szintre visszasüllyedt és ott vegetáló kora-középkori Nyugat-Európa átlagából. Bár még mindig nem vérzett el teljesen az a felületes és alaptalan állítás, hogy a magyar valami nem létező finnugor ősnyelvre vezethető vissza, szerencsére egyre inkább marginalizálódik, egyre inkább félművelt amatőrök, és szakbarbár képzésben részesült diplomások vallási demagógiájává silányul. Erről a kérdésről majd szintén tervezek egy cikket, így nem is vesznék el most a részletekben. Annyit azonban leszögezhetünk, hogy bár a honfoglaló magyarok (és az előtte is már itt élő rokon avarok (várkunok, pártusok)) írástudó nép volt. Mégis azt szajkózzák a tankönyvek, hogy a "barbár", "nomád" magyaroknak fel kellett zárkózni a "művelt" nyugathoz. (Más kérdés, hogy I. István rémuralmának és az általa véres progromokkal bevezetett latin betűs írásnak - amely teljesen alkalmatlan volt a magyar betű és hangkészlet több, mint 30 %-ának leírására, szemben az ún. rovásírás tökéletességével - "hála", az írástudás rohamos hanyatlásnak indul, és a XIII. század végére visszasüllyed a nyugati "műveltség" átlagára.)

Ma elmondhatjuk, hogy a népesség jelentős része funkcionális analfabéta. Azontúl, hogy saját anyanyelvének használata is problémákat jelent, ritkán és meglehetősen szűk körben olvas (tv-műsor, bulvár-újságok), írni pedig szinte egyáltalán nem ír (bevásárló-cetlik, keresztrejtvények). A saját gondolatokat közlő dolgozatok, esszék már iskoláskorban is megoldhatatlan feladat elé állítják a tanulókat, és ez, ahogy öregszik az ember, már nem igen javul. Ráadásul az angolszász nyelvek meglehetősen egyszerű (és ezt itt nem erény) szerkezete, és gyakorlati gondolati pongyolasága más nyelvekre is erős hatást gyakorol.

Leszögezhetjük tehát, hogy az írásbeliség mint fokmérő, elég hamiskás, részben mert kettős mérleggel mérik (ha ti analfabéták vagytok, akkor elmaradottak vagytok, ha mi analfabéták vagyunk, akkor is ti vagytok elmaradottak), részben, mert funkcionalitását tekintve a többségnél nem működik.

Születésszabályozás

Ahelyett, hogy elmagyaráznánk a születésszabályozással kapcsolatos nézeteket, vizsgáljuk meg inkább, mi is jellemzi a "fejlett" polgári demokratikus társadalmakat ezen a téren.

A népességszaporulat 5. fázisa. Ez azt jelenti, hogy elöregedőben a lakosság, kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalnak, csökken a népesség. Ez persze nem csak társadalmi probléma, de gazdasági is, a társadalombiztosítási rendszerek összeomlanak.

Válások. A válások száma növekszik. Érdekes módon minél liberalizáltabbak a társas kapcsolatok, annál kevésbé találkoznak hosszabb időre a párok (függetlenül a szexuális identitástól). Miközben a média jóvoltából az emberek elítélik és kujonnak tartják a legfeljebb 4 asszonyból álló háremet engedélyező muszlimok viselkedését, ezalatt ők maguk házasságtörésekben, megcsalásokban, válásokban és újraházasodásokban élik ki felgyülemlő társadalmi frusztrációikat.

A társas kapcsolatok agresszívvá válnak. Ez sem szorul különösebb magyarázatra, inkább példával élnénk: egyik oldalon egy teljesen kontrollálatlan és ellentmondásos drog-politikát folytatnak az államok, ahol tisztán üzleti érdekek alapján határozzák meg a tűrés-tiltás-támogatás szent hármasságát, másik oldalon egyre növekvő és eltúlzott drogfogyasztás (elsősorban alkohol és más kemény drogok) jelentkezik, ami már önmagában a társas kapcsolatok szétrombolásához vezet. Az emberek frusztráltak, ingerlékenyek, és a felgyülemlett tehetetlen feszültségüket a kapcsolataikban vezetik le.

Fiskális szemlélet a társas viszonyokban. Bár a szocializmusban tanították azt társadalomismeretből, hogy a család a társadalom legkisebb gazdasági egysége (ami ugyebár hülyeség), mára a családok és a társas kapcsolatok többsége erősen gazdálkodó szervezetté vált. A legkisebb gazdasági egység persze az egyén, az egyedülálló (a magyarul nem értő spanyolviasz feltalálók kedvéért: szingli), de tény, hogy a lakosság nem lehanyagolható (és korántsem kizárólag az alacsonyabb végzettségű) részénél a társas kapcsolatokban legalábbis meghatározó, ha nem alapvető, hogy másik minél komolyabb vagyonnal rendelkezzen. A válások és elválások okai gyakorta az anyagi helyzet romlásával vannak összefüggésben.

Siker- és versenyközpontúság az emberi kapcsolatokban. Ez megint csak önmagát magyarázza. Valójában egy furcsa verseny van, amelyben mindenki kiemelkedőnek és egyben mindenki egyformának akar látszani. Pornósztárok válnak véleményformálóvá a szakmájuktól teljesen különálló kérdésekben, ugyanakkor más területek művelői mintegy kötelezőnek érzik, hogy erotikus téren is megmutassák magukat. Egyoldalról egyre korábban kezdődik a nemi érés, ugyanakkor a férfiak nemző képessége egyre hanyatlik, talán ezzel van összefüggésben, hogy a nők egyre attraktívabbak, egyre kihívóbbak és egyre korábban "nőiesednek". Az állatvilágra vonatkozóan azt mondanák, igyekeznek minél több potenciális hímmel párosodni, hogy biztosan teherbe essenek, de mi a helyzet az embereknél? Ezzel párhuzamosan a média kettős képet tár elénk, egymást érik a bugyutábbnál bugyutább show-műsorok, melyekben párok, családok, közösségek magánéletében a lehető legundorítóbb, legfelületesebb módon vájkál egy ostoba műsorvezetű, és semmitmondó gagyi tanulságokat szűr le a tapsgépként funkcionáló potenciális sültbolond közönség előtt. Ugyanakkor elénk tárnak mitikus "sztár" kapcsolatokat, mitegy példa gyanánt, fossák a "sztár" híreket, sőt akár még arról is képessek álszociológiai műsort készíteni vastagbőrű média "sztárok" részvételével, hogy vajon miért is érdekli ennyire az embereket a "sztárok" magánélete. Érdekli a halált. Részben mert a kutya nem tartja sztároknak őket a "sztárokon" kívül, másrészt mert kábé olyan mellbevágó, mint egy öblítőreklám. Feltalálódtak a szinglik, akik - legalábbis a nyilvánosság elé kerülők - "magas" iskolai végzettségű, ostoba majmok, akik önmegvalósítanak, meg karriert csinálnak (a csinálnak kitűnő szó ide), és persze csak az igazit keresik. Tévedés ne essék, semmiféle kifogásunk sem a pornófilmek, sem az egyedülélők, magányosok, sem például a tehetséges színészek ellen (reméljük egyúttal, hogy Cserhalmi Györgynek, Gáspár Sándornak, Haumann Péternek, Kern Andrásnak, Törőcsik Marinak, stb. nem fáj a szíve pl. egy Oscar-díj után, amit jobbára náluknál gyengébb képességű színészeknek szokás osztani azok silány filmekben nyújtott feledhető alakítása után). A fenti jelenségek azonban nem róluk szólnak, hanem szinglikről és médiasztárokról (többek között őket is felpakolták Douglas Adams regényében arra az űrhajóra, akiknek utasait azzal a zöldséggel átverve, hogy hamarosan felrobban az anyabolygó, a népesség többi része kilőtte az űrbe - vannak tehát megoldandó űrkutatási problémák :-) ). E jelenség hatása azonban megjelenik a párkapcsolatokban is, ahol a másik iránti emóciók és figyelmesség háttérbe szorul a nagy közös demokratikus megfelelési minta elérésének, a válások és elválások gyakori okává válva.

Mivel igazoltuk hát, hogy meglehetősen önkényesen és igazolhatatlanul nevezi magát "fejlettnek" a "fejlett" világ?

Az írásbeliség mint fokmérő felemás, ráadásul a népesség többsége funkcionális analfabéta.

A születészabályozás továbbra is probléma, igaz nem túlszaporulat, hanem a vészes csökkenés miatt, ugyanakkor az emberi kapcsolatok állapota egyre kevésbé kecsegtet azzal a reménnyel, hogy népességfogyás megállítható, vagy legalább lelassítható.

Úgy ítéljük meg, hogy a hagyományos fenti mérték által vizsgált állapotok, az írásbeliség és a születésszabályozás állapota nem indokolja azt, hogy miért tekintjük a világ egy részét "fejlettnek", más részét pedig "fejlődőnek" vagy éppen "harmadiknak". Támogató és ellenvélemények helye továbbra is a Topic.

Összeségében viszont megállapíthatjuk, hogy a "fejlett" és "haladó" polgári demokráciák valójában a világ más területeitől eltérő, de annál távolról sem fejlettebb oligarchikus társadalmak - két alapfelvetésünket tehát levezettük.

(Folytatjuk)