Szavazás a kettős állampolgárságról

Honvisszafoglalás

2004. december 5-én országos ügydöntő népszavazás keretében határozhatnak a szavazásra jogosult magyar állampolgárok arról, hogy parlament hozzon-e törvényt a határon túl élő magyarok állampolgárságáról. A törvényről természetesen semmit nem tudunk, még javaslatok, ötletek formájában sincs róla információnk, a törvényalkotók mélyen hallgatnak elképzeléseikről. Ennek oka a jóhiszemű feltételezések szerint az, hogy maguk sem tudják miről volna szó, valószínűbb azonban az, hogy nagyon is tudják, ismételten vissza fognak élni a választópolgárok szavazataival és bizalmával, mint ahogy tették ezt mindig is.

A tény azonban az, hogy az Igen evidencia, nem lehet másképp szavazni ebben a kérdésben. Ezt az is mutatja, hogy Nem mellett kardoskodók eddig semmilyen érvet nem tudtak felmutatni. Nem tekinthetjük érvnek persze az indulati megnyilvánulásokat. Valahogy úgy van az, mint mikor azt mondja az ember a szerelmének, hogy Te büdös kurva! Nyilvánvalóan nem büdös, és valószínűleg nem is kurva. Csak haragszunk.

Mivel azonban a Nem oldalán csak indulati és rosszul értesültségi alapon gyűltek szempontok, az látszik célszerűnek, hogy néhány, meglehetősen gyorsan elterjedt tévhitet segítsük eloszlatni.

Az egyik ilyen nagy országos félre-információ az, hogy az állampolgársághoz jutó áttelepülő magyarok a magyar nyugdíjfolyosító intézettől kapják majd nyugdíjukat, mely költségeket hazánk átvállalja a befizetéskor kedvezményezett országtól. Példával illusztrálva ez annyit jelent, hogy a székely a román államnak fizeti munkás évei alatt a nyugdíjjárulékot, majd átköltözik hazánkba, ahol a magyar költségvetésből kapja a nyugdíját, miközben a román állam elteheti a befizetett pénzeket, hiszen a magyar adófizetők leróják a járandóságot helyette.

Ez többé kevésbé így is van. Ennek azonban semmi köze nincs az állampolgársághoz. Létezik ugyanis egy (ha jól emlékszem) a hetvenes évek elején kötetett államközi szerződés (a szomszédos magyar lakta országok és Magyarország között), amely alapján az efféle átköltözések esetén az adott célország eme költségeket az elhagyott országtól átvállalja. Ez tehát jelenleg is így van, és mindaddig, amíg az érintett államközi szerződéseket egyoldalúan, vagy közös megállapodással fel nem mondjuk, így is lesz, függetlenül a kettős állampolgárságtól. Mitöbb ezt a szolgáltatást ugyanúgy élvezheti a szerződésben érintett bármely ország magyar és nem magyar lakosa is. Az ilyen típusú költségvetési kiadásnak (akár nő, akár nem) nincs köze a magyar állampolgársághoz. Az EU-s országokkal szemben általában más feltételekkel működő szerződések és szabályozások érvényesek, a hetvenes évekből örökölt jogi környezet módosításának éppenséggel az uniós rendszer szolgálhatna mintaként. Hogy valami hasznunk is legyen az EU-ból. :-)

De ez továbbra sem érinti az állampolgárságot.

Egy másik mumus az az előrejelzés, miszerint az kettős állampolgárság megadásával meginduló tömeges betelepülések egyfajta XXI. századi népvándorlási hullámot indítanak el.

Ez teoretikai értelemben valóban fenn áll, ugyanakkor a statisztika es a gyakorlat nem ezt erősíti. Sem a státusztörvény, sem az EUs csatlakozás nem indított meg kiugró, tartós és nem kompenzálódó népvándorlást a térségben, sem ide, sem el innen. Ugyanígy nem volt tapasztalható ilyesmi más államokban sem, lásd: Lengyelország. A tömeges be- és kitelepülés elmaradt, bár minden alkalommal volt olyan politikai erő, aki megfenyegetett ennek rémképével.

Ismét példálozva, a gyakorlati esélye annak, hogy egy átlagos székely család magyar viszonylatokhoz képest igen alacsony összegért értékesíti lakóingatlanát, felszámolja gazdasági és társadalmi kapcsolatait, hogy Magyarországra költözzön, igen kicsi. Az ingatlanértékesítésből származó nettó bevétele mindössze néhány százaléka egy hasonló méretű hazai ingatlan bekerülési költségének, a munkahelyszerzés valószínűsége is jóval kisebb, továbbá a bevándorló által megkereshető hazai jüvedelem hazai vásárló értéke (reálérték) nemigen haladja meg az elhagyott országban keresett jövedelmének hasonló értékét.

Ugyanakkor kétségkívül van betelepülés, amely az 1989 előtt számokhoz képest jelentősen nőtt. Ennek azonban legalább annyi előnyét tapasztalhatjuk, amennyi hátrányát, hiszen például az elmúlt 15 évben mintegy 5000 külföldi magyar orvos helyezkedett el a magyar egészségügyben, valamelyes csökkentve az a problémát, amelyet a hazai orvostársadalom egy részének nyugatra távozása okoz.

Összegezve, jogi és történelmi értelemben semmi sem, matematikai értelemben pedig a statisztikai szóráson messze kivül helyezkedő apró elvi esély támasztja alá a gyanút. hogy a kettős állampolgárság megadásával felduzzadó bevándorlás aránytalanul magas többletköltséget gerjeszt, veszélyezteti a hazai lakosság lehetőségeit.

Az is felmerül sokhelyütt, hogy az "új" állampolgárok szociális és társadalombiztosítási kedvezményeket vesznek igénybe, noha nem befizetők, ez az egész kettős állampolgárság a magyar adófizetők adóterheti növeli, utóbbiak azonban már nem akarnak ennél is többet fizetni, sem külföldiek állampolgárságáért, sem azokat támogató közhasznú szervezetekért.

Általában elmondható, hogy egy magyar adófizető az összes nettó (!) jövedelmének mintegy 65 %-át fizeti be ilyen vagy olyan, közvetett vagy közvetlen módon adóként az állam részére. A közhasznú szervezetek támogatását az említett adófizetők az általuk befizetett adóból, általuk közvetetten és indirekt módon megbízott képviselői (értsd: országgyűlés) intézik. A befizetett adók mennyiségébe és a felhasználás céljába az esetek mintegy 100 százalékában (teljesen demokratikus módon) a befizetőknek semmiféle beleszólásuk nincs, így ilyen irányú hajlandóságaik sem nyomnak sokat a latban.

Ugyanakkor a szociális és TB-juttatások hazánkban befizetéshez kötöttek, így állandó lakcímhez, társadalombiztosítási kártyához, stb. Állandó lakcím esetén feltételezhetünk lakás-tulajdonjogot, ami nyilvánvalóan adófizetéssel is jár, TB-kártyához pedig TB-befizetésekkel juthat a polgár. Az említett kedvezmények tehát csak a jogosultsági feltételek teljesülése esetén élvezhetők, aki pedig teljesíti azokat, az kétségkívül jogosult rájuk. Ez tehát ismét nem a kettős állampolgárság megadásának függvénye.

A teherviselés mint a jogok forrása egyébként nem új keletű probléma, a római jognak egyik alapeleme, közismertebb nevén vagyoni cenzus. Ennek azonban mind erkölcsi, mind technikai buktatói vannak.

Amennyiben feltételezzük, hogy a cenzus valamiféle ősi erkölcsi vagy etikai fejlődés és tisztulás eredménye a jogrendszerben, és belátjuk, hogy a jelenlegi társadalomban a legelfogadottabb tevékenység a kereskedelem, üzlet (vö.: a kora középkor őskori szinten vegetáló nyugati társadalmával, a középkor feudális, az újkor ipar-centrikus világával), akkor érdekes ellentmondásba ütközünk. Ugyanezen ősi erkölcs ugyanis a kereskedést lenézett tevékenységnek tartja, mint a rászorulók, kiszolgáltatottak átveréséből történő meggazdagodás módját, ezért kommunális foglalatosság volt, akár a hóhéré, vagy a sírásóé. Eszerint a vagyoni cenzus alapján gyakorolt véleménynyilvánítási és döntés befolyásolási jog eléggé megkérdőjelezhetp, hiszen a társadalmi igazságosság védelmében hozott szabályok és rend megfogalmazását groteszk lenne éppen a társadalmi igazságtalanságot fenntartókra bízni. (Ebből a szempontból érdemes szembesülni a ténnyel, hogy nem csak a római jog létezik a nyugati kultúrában, a lehetőségekhez mérten javallott tanulmányozni a szumír (ha már egyszer szumír nép vagyunk - a kizárólagos és elsősorban finnugoristák kéretnek osztályt ismételni végre), a semita, a Hammurappi-féle (ami az előbbi kettő valamiféle keveréke), és a hamita (ó-egyiptomi) jogot is.)

Az adófizetés, mint jogforrás, és egyben, mint kirekesztés igazából nagyon halmazt fed le, mint az életkor, lakhely és szellemi állapot alapján történő szűrési technika. Közismert adoma, hogy az USA-ban, ahol államilag kirendelt védőre csak adófizető polgárnak van joga, egy tolvajláson ért munkanélküli hajléktalan is kirendelt védőhöz jutott, mivel nyugtával tudta igazolni, hogy a büntetőeljárást megelőző időszakban bort vásárolt, a vásárláskor leróva a vonatkozó forgalmi adót, ezzel teljesítve az állami védő igénybevételéhez kapcsolódó feltételt.

Ismét mások szerint a kettős állampolgárság az ide adót nem fizető, de állampolgársággal bírók számára visszaélésekre ad lehetőséget.

Ez tény. Minden jog és minden kötelezettség visszaélésekre adhat letehetőséget, kérdés azonban, hogy a rosszszándékú felhasználás lehetősége korlátozhatja-e a jószándékú felhasználást. Egyébként pedig ez sem feltétlenül a kettős állampolgársághoz köthető, példának okáért ma is jár(hat)nak Ausztriából például fogorvosi kezelésre Magyarországra nem magyar állampolgárok hazai TB-kártya illetéktelen használatával.

Financiális oldalon megjelenhet viszont 2,5 - 5 millió új állampolgár, amely az EU gazdasági, pénzügyi és politikai döntéseinél kétségkívül növelheti Magyarország súlyát, már ti. ha kevésbé impotens EU-s képviselettel rendelkeznénk, és érvényesítenénk ezeket a lehetőségeket. Ez utóbbi azonban ismét nem a kettős állampolgárságon múlik.

Mivel tehát indulati alapon, pénzügyi és jogi szempontból aligha támadható érdemben a döntés, morális és etikai kérdéseket kell vizsgálnunk. A számos területből toronymagasan világlik ki két aggály is:

Vajon 1604-ben az Erdélyben élők tekinthettek-e mondjuk az alföldiekre, vagy a dunántúliakra úgy, hogy azok talán magyarok, de semmiképpen sem magyar állampolgárok, inkább külföldiek, és maradjanak is ott és úgy, ahol és ahogy vannak, az újraegyesítést pedig csak ne is feszegessük, még valami antiszemita, náci hordává süllyedünk a gondolattól. Magyarok azok, de igazából már törökök vagy németek.

Aligha. Ha volt is ilyen gondolat, a kiötlőt a polgári engedetlenség vélhetően elevenen megnyúzta, vagy valami más, pozitív visszacsatolás elvén működő alternatív pedagógia módszerrel inaktíválta.

Ugyanakkor tény, hogy a népszavazáson sajnos zsákbamacskára szavazunk, a törvényről, elemeiről, felépítéséről, szempontjairól nincs semmiféle képünk, mint említettük volt, minden fél gondosan kerül minden ilyen irányú tájékozatást. Most megszavazzuk, hogy alkossanak törvényt erről, de, hogy milyen törvényt, milyen szabályozással, abba ismét nem lesz beleszólásunk, akár csak az adók sorsába. Azonban minden felelősséget nekünk kell majd viselni, minden felelősséget ránk fognak hárítani. Hiszen mi szavaztunk meg.

Mondjuk azért IGEN. Biztos, ami biztos.

Mármint ha nem Kovács.